TÜZELŐÁLLÁS

Drog és csajok a hotelszobában: leleplezés a Michael Jordan-filmben

Napokon belül kezdődik a várva várt sorozat a Chicago Bulls és az NBA legendájáról.
  • Szerző: vav

Hétfőtől lesz látható a Netflixen a Michael Jordanről készült, Az utolsó tánc című tízrészes dokumentumfilm-sorozat.

Ma már saját NBA-klubja, a Charlotte Hornets sikereiért szorít
Fotó: Getty Images

A Bild újságírója már látta az első részt, amelyből többek között kiderül: 19 évesen, a kollégiumi bajnokság sztárjaként Jordan olyan csóró volt, hogy ezt írta levélben édesanyjának, Delorisnak:

„Itt a számlaszámom, kérlek, küldj egy kis pénzt! Már csak húsz dollárom maradt. Ó, és légyszíves küldj pár bélyeget is!”

Miután 1984-ben az akkor szenvedő Chicago Bullshoz szerződött, Barack Obama szerint a városban „mindenki Michaelt akarta látni”, igaz, a későbbi USA-elnöknek nem volt pénze jegyre.

Az is kiderül az első epizódból, hogy „Air” Jordan hamar szembesült a Bulls-kosarasok kihágásaival.

„A szezon előtt voltunk, egy hotelben. Kerestem a csapattársaimat, bekopogtam egy ajtón, és olyasmiket láttam, amiket fiatalemberként addig még sohasem. Csíkok az egyik sarokban, hasist szívók a másikban, és voltak ott nők is. Rögtön kimentem. Ettől kezdve többé-kevésbé magamra hagyatkoztam”

- emlékezett vissza a ma már 57 éves, dollármilliárdos világsztár a kezdeti nehézségekre.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?