Létrehozva: 2021.04.28.

A koronavírus után végre jó hírt kapott Dárdai Pál

Egyelőre kérdéses a Hertha jövője, hiszen a kiesés ellen küzd a csapat. Eredmények ide vagy oda, Dárdai Pál vezetőedzővel elégedett az elnök.

Szerző Ripost

Werner Gegenbauer, a Hertha BSC labdarúgóklub elnöke szívesen folytatná a munkát Dárdai Pál vezetőedzővel és Arne Friedrich sportigazgatóval a következő szezonban is.

Dárdai Pál maradhat a Hertha edzője (Fotó: AFP)

Bár a személyi döntések Fredi Bobic új sportszakmai vezető hatáskörébe tartoznak, a klubelnök a Sport Bild szerdai számában úgy nyilatkozott, örülne neki, „ha Dárdai Pál maradna az edző”, miután a Hertha kiharcolja az élvonalban maradást.

„Megemelem előtte a kalapomat, hogy elvállalta ezt a feladatot, és azt is el kell mondanom, hogy Pál tovább fejlődött, sokkal figyelmesebbé, kiegyensúlyozottabbá, ugyanakkor igényesebbé is vált” – jelentette ki Gegenbauer.

Dárdai 2015 februárjától a 2018/2019-es idény végéig már irányította a Herthát, majd a klub utánpótlásában dolgozott, azonban idén januárban ismét vezetőedzőnek nevezték ki a felnőtt csapatnál. A 45 éves szakember április közepén koronavírusos lett, a fertőzést segítője és az egyik játékos is elkapta, így végül az egész együttes, a szakmai stáb, valamint a csapatvezetés is 14 napos házi karanténba vonult. A Hertha Bundesliga-meccseit elhalasztották, a berliniek pénteken térhetnek vissza az edzésekhez, és 20 nap alatt hat mérkőzést kell majd lejátszaniuk.

A Hertha egyelőre a kiesést jelentő, 17. helyen áll a Bundesligában 28 lejátszott találkozó után, az ellenfelek többsége 31-nél jár. Dárdaiék hétfőn Mainzban szerepelnek, majd fogadják a Freiburgot és a Bielefeldet, vendégei lesznek a már biztosan kieső Schalkénak, valamint fogadják a Kölnt, és végül a Hoffenheim otthonában zárják az idényt.

Dárdai hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, nem szabad idegeskedniük az élvonalban maradás miatt, hanem bízniuk kell magukban, mert ha négy pontot szereznek, már nem lesznek kieső helyen.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián