Létrehozva: 2021.07.29.

Bomba elől menekült a világbajnok magyar sportoló

Klampár Tibornak azonnal el kellett hagynia a lakását, valamit otthon is felejtett.

Mint arról beszámoltunk, csütörtök hajnalban bomba miatt ürítették ki Angyalföld egy részét. A kerületben egy világháborús bombát hatástalanítottak, emiatt kellett elhagyniuk a lakóknak otthonukat. Klampár Tibor világbajnok asztaliteniszező szerda este tudta meg, csütörtök hajnalban „menekülnie” kell.

„Azt sem tudtam, mit tegyek, úgy megijedtem, amikor megtudtam, hogy a közelben egy hatalmas bombát találtak – mondta Klampár Tibor a Borsnak. – Egész éjjel alig aludtam, még szerencse, hogy volt mit néznem a televízióban, hiszen szurkoltam az olimpikonjainknak.

Az asztaliteniszező az edzőterembe menekült
Fotó: Nemzeti Sport

Klampár később jött rá, otthonhagyta kedvenc ütőjét. Pánikba esett, arra gondolt, mi lesz, ha hiba csúszik a tűzszerészek munkájába, megremeg valamelyikük keze, és bekövetkezik a legrosszabb. Rohant vissza, de már az utcába sem engedték be a marcona rendőrök, hiába kérlelte őket, ők rövid úton, de nagyon udvariasan elzavarták.

Szerencsére hazaérhetett és az ütőnek sem lett baja.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra