Létrehozva: 2020.09.28.

Belebukott Szalai Ádám kirúgásába a Mainz edzője

Káosz, lebőgés és egymásnak üzengető vezetők: áll a bál a Bundesliga-klubnál.

Rémes hetet zárt a Mainz a német labdarúgó Bundesligában. Miután a vezetők múlt hétfőn kitették a keretből Szalai Ádámot, a csapat szerdán, a következő edzés helyett sztrájkba lépett miatta, majd szombaton hazai pályán súlyos vereséget (1-4) szenvedett a Stuttgarttól. A történtekbe belebukott Achim Beierlorzer vezetőedző, aki eltanácsolta a magyar válogatott csatárt.

Fotó: Facebook/mainz05

 

„Aggasztó az általános helyzet. Az edző sorsa is terítéken van”

– idézte a Bild Rouven Schröder sportigazgatót még a szombati, Stuttgart elleni hazai betli előtt.

A szurkolók füttykoncertjét és szitkozódását kiváltó hazai leégés után aztán még vészjóslóbban nyilatkozott Achim Beierlorzerről:

„Még intenzívebb beszélgetéseink lesznek. Hogy a következő, Union Berlin elleni mérkőzésünkön is ő lesz-e az edzőnk? Ezt nem tudom megerősíteni, tárgyalni fogunk”

– jelezte.

Beierlorzer tehetetlen volt a kispadon
Fotó: mainz05.de

Az 52 éves vezetőedző minderre úgy reagált:

„Ha Rouven ezt mondta, akkor majd egymás között megbeszéljük”

– mondta Beierlorzer, akit hétfőn ki is rúgtak a csapattól.

A Bild pedig arra célzott, hogy a csapat a meccsen Beierlorzer ellen játszott.

Stefan Hofmann klubvezető szerint a csapat szerdai edzésbojkottja alapjaiban rázta meg a klubot.

„Ezen három nappal később sem tudtunk napirendre térni. Annyi biztos, hogy van még tennivalónk”

– utalt vélhetően személyi következményekre is.

Beierlorzer a hírek szerint már az előző szezon végén sem jött ki jól a csapatával, de az ellentétek elsimulni látszottak, amikor sikerült bennmaradni a Bundesligában. Szalai múlt heti eltanácsolása azonban káoszhoz vezetett, amit a klubvezetőknek nem sikerült kezelniük az elmúlt napokban.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó