TÜZELŐÁLLÁS

Bejelentették, megvan Dárdai utódja a Herthánál

Eldőlt az edzőkérdés a berlini Hertha labdarúgó-csapatánál, ahol 2015 óta Dárdai Pál dolgozott.
  • Szerző: mv

Ante Covic utánpótlásedző lett Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

A klub vasárnap jelentette be, hogy a 43 éves ausztrál szakember foglalja el a szezon végén távozó magyar tréner helyét. A kétszeres válogatott ex-kapus jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik vonalban szerepel.

Michael Preetz menedzser korábban közölte, hogy túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner - akit a Schalke is kiszemelt - szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?