Létrehozva: 2018.12.04.

Az Aranylabda megnyerésénél is jobb hírt kapott Luka Modric

A zágrábi bíróság ejtette a vádakat a horvát focisztár korrupciós ügyében. Az indoklás szerint nem volt elég bizonyíték ellene.

Hétfő este Luka Modric kapta meg a France Football magazin által odaítélt és a 2018-as év legjobb futballistájának járó Aranylabdát. A Real Madrid játékosa ráadásul otthonról is jó hírt kapott, a zágrábi bíróság ugyanis ejtette az ellene felhozott vádakat.

Az eszéki ügyészség korábban hamis tanúzás miatt emelt vádat Modric ellen, akit Zdravko Mamic, a Dinamo Zagreb korábbi igazgatója és annak fivére, Zoran, volt vezetőedző adócsalási és vesztegetési ügyében hallgatták ki.

A világbajnoki ezüstérmes játékost azzal gyanúsították, hogy megváltoztatta a vallomását arról, hogyan oszlott meg a kifizetés közte, Mamic és a klub között, amikor a Dinamótól a Tottenham Hotspurhöz igazolt.

„Nincs elég bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Modric valóban elkövette a hamis tanúzás bűncselekményét” – mondta Kresimir Devcic szóvivő az AFP-nek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián