Létrehozva: 2020.06.02.

Áll a bál a Forma-1-ben: Hamiltonnak elege lett, kőkeményen beszólt a kollégáinak

A hatszoros világbajnok nehezményezi, hogy csöndben lapítanak a sztárok a „fehérek uralta” sportban.

„Egyike vagyok a kevés színes bőrűnek – és teljesen egyedül állok ki”

- jelezte nemtetszését Lewis Hamilton az Instagramon, miután a Forma-1 résztvevői közül senki más nem emelte föl a szavát a rendőri brutalitás áldozataként meghalt amerikai George Floyd ügyében.

Fotó: AFP

A Mercedes hatszoros világbajnok autóversenyzője alaposan beolvasott a kollégáinak és az F1 illetve az istállók vezetőinek. A Trinidad és Tobagó-i bevándorlók gyermekeként született brit világsztár természetesen elsősorban a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen emelte föl a szavát, de az indianapolisi tragédiát követő zavargásokat is elítélte. Hát még a csöndben lapító pilótákat

„Látom valamennyiőtöket, akik csöndben maradnak, néhányotok a legnagyobb sztárok közé tartozik, és mégis hallgattok ezeknek az igazságtalanságoknak a láttán”

- nehezményezi Hamilton, aki a Forma-1 első színes bőrű versenyzőjeként debütált 2006-ban, és a pályafutása elején gyakran érték rasszista támadások.

„Egyetlen jelét sem látom annak, hogy valaki is szót emel a történtek ellen ebből a fehérek uralta sportágból.”

Később a Mercedes csapata kiállít mellette:

„Mi a te oldaladon állunk, Lewis” – olvasható többek között az istálló közleményében, amely elítélte a történteket.

„Nem lesz béke, amíg az úgynevezett vezetők nem változtatnak. Nem rasszizmussal és gyűlölettel a szívünkben születünk, ezeket tanuljuk, olyanoktól, akikre fölnézünk”

- emelte ki a hírességek felelősségét Lewis Hamilton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló