Létrehozva: 2021.01.22.

Ajjaj, ez már nagyon gyanús: a japánok cáfolják az olimpia lemondását, de...

A Times forrása szerint Tokióban már azon dolgoznak, hogy kifaroljanak az ötkarikás játékok megrendezéséből. Cáfolják a hírt, de nem valami meggyőzően.

A japán kabinetfőnök-helyettes tagadta a The Times című brit napilap értesüléseit, melyek szerint az ázsiai országot kormányzó koalíció arról egyeztet, hogy milyen módon lehet a legkisebb presztízsveszteséggel kihátrálni a tavalyról idénre halasztott tokiói nyári olimpia megrendezéséből – jelentette az MTI.

A japán kabinetfőnök-helyettes: „Egy ponton majd dönteni kell” (Fotó: AFP)

A Times a koalíció egy meg nem nevezett, rangidős tagját idézve arról írt, a koronavírus-járvány miatt a kormányzat tagjai egyetértettek abban, hogy a játékok lebonyolítása „kudarcra van ítélve”, Tokió pedig abban gondolkodik, hogy a következő szabad esztendőben, 2032-ben tartaná meg inkább az eseményt. A 2024-es olimpiát Párizs, a 2028-ast Los Angeles rendezheti.

„A fókuszban most az áll, hogy olyan megoldást találjunk a törlés bejelentésére, amely a legkisebb presztízsveszteséggel jár, ez ugyanis nyitva hagyná a lehetőségét egy későbbi rendezésnek”

– idézte a Times a japán politikust, aki hozzátette, senki nem szeretné elsőként közölni, hogy az idén nem lesz olimpia, de abban már egyezség született, hogy „túlságosan nehéz lenne” megtartani.

„Személy szerint azt gondolom, hogy nem lesz tokiói olimpia”

– jelentette ki.

Szakaj Manabu kabinetfőnök-helyettes a Times-ban megjelentekre reagálva egy pénteki sajtótájékoztatón „teljes mértékben” tagadta, hogy ezek a „nem tényszerű” állítások igazak lennének.

„Természetesen figyelembe kell vennünk a külföldön kialakult helyzetet, és egy ponton majd dönteni kell arról, hogy valóban megtartjuk-e az eseményt, de addig is, a japán kormány mindent megtesz, amit meg kell tenni”

– nyilatkozta Szakaj.

A tavalyról elhalasztott olimpia július 23-án, a paralimpia pedig augusztus 24-én kezdődne Tokióban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát