Létrehozva: 2021.11.25.

Szíve nélkül temették el Maradonát

Egy argentin neurológus, Nelson Castro elképesztő dolgokkal állt elő Diego Maradona halála kapcsán.

A 66 éves argentin neurológus, egyszersmind újságíró, Nelson Castro egy tévéműsorban az argentin futballista-ikon halálának első évfordulóján beszélt az 1986-os vb-győztes Diego Maradona focista szív- és légzés-leállás okozta haláláról. A legenda napra pontosan egy éve hunyt el.

Fotó: AFP

Miközben még mindig vizsgálják a volt klasszis utolsó napjainak ellátásáért felelős orvosok eseteges hibáit, Castro a könyvében tudatta, hogy a focistát a szíve nélkül helyezték örök nyugalomra. A szervet azért távolították el a holttestéből, hogy tanulmányozzák, voltaképpen mi okozta a végzetét.

Maradonával amúgy az volt a gond, tette hozzá az illető, hogy voltaképpen nem akart meggyógyulni. Castro úgy tudja, a játékos szíve 500 dekát nyomott, miközben egy köznapi emberé csak háromszázat.

De a neurológus értesült arról is, hogy a Gimnasia y Esgrima La Plata futballhuligánjai ki akarták hantolni a focista holttestét, majd kivágni a szívét. Hogy ezzel mi volt a tervük, ezt Castro nem tudja.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője