Létrehozva: 2020.03.01.

Puskást üldözi Benzema a szuperrangadón

Puskás Ferenc még mindig az ötödik legeredményesebb góllövője a Real Madrid történetének, ám Karim Benzema már csak két találattal szorul mögé.

A 243. tétre menő El Clásico következik vasárnap a Real Madrid és a Barcelona között, és Puskás Ferenc még mindig megkerülhetetlen alakja a rangadónak.

Karim Benzema Fotó: Getty Images

Az Aranycsapat egykori világbajnoki ezüstérmes legendája 1958 és 1966 között összesen 14 gólt szerzett ezeken a meccseken, amivel holtversenyben a negyedik helyen áll a Real Madrid klublistáján. Puskás az egyesület örök góllövőlistáján is előkelő helyet foglal el, 242 találattal az ötödik a sorban. A 2006-ban elhunyt magyar klasszis korszakos ikon a fővárosi klub történetében, csak úgy, mint Karim Benzema, aki jó eséllyel hamarosan lehagyja őt az madridi góllövőlistán.

Tudniillik a francia csatár a tétmeccseket tekintve 240 gólt számlál, vagyis kettővel szorul a Száguldó Őrnagy mögé. Tehát akár már vasárnap, a Barcelona elleni meccsen beérheti a hatvanas évek sztárját. A 32 éves lyoni 2009 óta szerepel a fővárosi fehéreknél, és ő is minden jelentős trófeát elhódított.

Amíg azonban Benzema a Real Madrid góllövőlistáján csak két találattal marad el Puskástól, addig az el clásicókat tekintve nagyobb a különbség közöttük. Puskás 14 góljával szemben Benzema csak kilencet számlál a Barcelona ellen, vagyis bele kell húznia ahhoz, hogy ezen a listán is mellé érjen. Nem beszélve arról, hogy amíg Puskásnak csak 262, addig Benzemának 499 meccsre volt szüksége ahhoz, hogy a Real Madrid örök góllövőlistáján az élmezőnybe kerüljön...

Egyenlíthet a Real Madrid Eddig 243 alkalommal találkozott egymással tétmeccsen a Real Madrid és a Barcelona. Szinte fej-fej mellett haladnak, 52 döntetlen mellett 96-szor a Barca győzött, míg a madridiak 95 sikert számlálnak. Ez azt jelenti, hogy vasárnap este a Real Madrid hazai pályán egyenlítheti ki az örökmérleget az ősi riválisa ellen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen friss fotóin a 93 éves Clint Eastwood

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben

KIAJOBB

Hamiltont is lepipálhatja, bődületes fizetéssel csábítják Verstappent

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

KIAJOBB

Oda Szoboszlai nagy álma? Újabb fronton bukott el a Liverpool