Létrehozva: 2021.11.11.

Zaklatási botrány az uszodában, fontos bejelentést tesz a szövetség

Dara Eszter olyan vádakkal illette egykori edzőjét, hogy erre már mindenképpen reagálni kell.

Egyre jobban tornyosulnak a felhők Turi György mesteredző feje felett. A Kőbánya SC szakosztályvezetőjéről újabb és újabb tanítványai állítják, hogy bántalmazta, megalázta és lelkileg terrorizálta őket. Legutóbb Dara Eszter vallotta be, hogy a neves úszóedző, aki jelenleg is a Magyar Úszószövetség szakmai alelnöke, 2004-ben szájon vágta, a 2008-as pekingi olimpián pedig csókolgatta a nyakát.

Turi György
Fotó: Magyar Nemzet

„A versenyem előtti napon Turi behívott a szobájába, leültetett maga mellé az ágyra..., majd azt éreztem, hogy elkezdi puszilgatni a nyakamat. Megdöbbentem, aztán csak annyit mondtam, hogy Gyuri bá’, ezt nem kéne, majd felálltam, és kimentem a szobából. Utána még egyszer megpróbálta, de aztán már be sem léptem a szobájába – mesélte Dara, aki azt állítja, ennél durvább dolgot is elkövetett a szakember. – Automatikus volt, hogy amikor Turi odament a lányokhoz, rácsapott a fenekükre, illetve a fenekünkre, sőt még bele is markolt. Egyszer például Szepi (Szepesi Nikolett – a szerk.) hanyatt feküdt a gyúrópadon.... teljesen kiszolgáltatott helyzetben. Turi odalépett hozzá, elhúzta az úszódresszét a szeméremdombjáról, odafordult hozzánk, és mondott nekünk valamit, de már nem emlékszem, hogy mit.”

A Bors kereste az ügyben Turit, aki nem kívánta kommentálni Dara állításait. A súlyos vádaknak azonban biztosan lesznek következményei: a szakembert az alelnöki pozíciójából csak a közgyűlés tudja visszahívni, az úszószövetség pedig csütörtökön bejelentést tesz a szakember jövőjével kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját