OLDALVONAL

Újra Bundesliga-csapat edzője lehet Dárdai Pál

Nagyon érik a váltás. A magyar klubikon menesztése óta már a negyedik edző bukik meg a Herthánál.
  • Szerző: Ripost

Német sajtóhírek szerint nyárig újra Dárdai Pált bízhatják meg a Hertha labdarúgócsapatának vezetésével. A jelenleg a klub ificsapatánál dolgozó magyar edző 2019-es leváltása óta hiába pumpáltak több mint 50 milliárdot az erősítésekbe, már a negyedik utódja áll a kirúgás – a Hertha pedig a kiesés – szélén.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Rangnick érkezése sem kizárt, de Dárdai megbízása a legkézenfekvőbb (Fotó: AFP)

A német Bundesliga őszi rajtja előtt Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely valamelyikét céloztak meg a Hertha vezetői. A bajnokság féltávjánál a csapat mégis csak a 14., két pontra az osztályozós pozíciót elfoglaló Kölntől, de tizenkettőre a negyedik Dortmundtól. A hétközi, Hoffenheim elleni hazai 0-3 után elterjedt: legkésőbb nyáron mindenképpen kirúgják Bruno Labbadia vezetőedzőt, de a közvetlen rivális Werder elleni szombati, brémai meccs kudarca esetén máris.

Ez esetben könnyen előfordulhat, hogy másodszor is házon belülről jöhet a „tűzoltó”, az U16-os korosztállyal foglalkozó Dárdai Pál személyében. Kézenfekvő megoldás lenne, hiszen „házon belül” dolgozik, ismeri a körülményeket, imádja a klubot, és mára már azok is visszasírhatják, akik másfél éve még túl óvatosnak ítélték meg a taktikáját.

Michael Preetz klubmenedzsert (balra) és Bruno Labbadia vezetőedzőt is meneszthetik
(Fotó: AFP)

„Pál annak idején remek munkát végzett, miután átvette a kieséstől fenyegetett csapatot”

– helyeselt a sport1.de szakértője, Marko Rehmer, utalva hajdani csapattársa hat évvel ezelőtti beugrására.

Dárdai 2015 februárjában a 17. (kieső) helyen vette át a Herthát, és előbb benntartotta, majd évekre – sorrendben a 7., a 6., a 10. és a 11. helyen végezve – stabilizálta a helyét a középmezőnyben. Ez és a kétszeri Európa-liga-indulás is mestermunka volt úgy szerény anyagi lehetőségek, a saját nevelésű fiatalok sorának beépítése mellett.

Ennyiből igazolt a Hertha akkor és most:

Dárdai idején (2015-19, négy év alatt): 44 millió euró (15,7 milliárd forint)

Azóta (2019-től, másfél év alatt): 144,2 millió euró (51,5 milliárd forint)

A magyar edző 2019-es leváltása után, Lars Windhorst üzletember pénzén a nagymenők közé került a Hertha. Egy éve a világon a legtöbb pénzt költötte – mindhiába. A Dárdai-időszak szinte filléres igazolásaihoz képest, azóta 144 millió euróért (51,4 milliárd forint) érkeztek új játékosok.

A teljesítményen ez nem látszott, sőt: az előző bajnokság 10. helye után, idén tovább romlott. A vesszőfutásba másfél év alatt belebukott Ante Covic, Jürgen Klinsmann, majd Alexander Nouri és most Labbadia is. Dárdai mellett Ralf Rangnick és Domenico Tedesco neve is felmerült az utódaként.

Dárdai és utódai berlini mérlege

Dárdai Pál: 1,38 pont/meccs (172 meccs)

Ante Covic: 1,21 pont/meccs (14 meccs)

Jürgen Klinsmann: 1,2 pont/meccs (10 meccs)

Alexander Nouri: 1,25 pont/meccs (4 meccs)

Bruno Labbadia: 1,11 pont/meccs (27 meccs)

 

És ezeket olvastad már?