Létrehozva: 2019.12.27.

Tiszta vizet öntött a pohárba Neymar magyar edzője: megy vagy marad?

Lőw Zsolt megtörte a csendet: a PSG pályaedzője elmondta, mi a helyzet a kecsegtető német állásajánlattal.

Habár német sajtóértesülések szerint Lőw Zsolt neve is felmerült a VfB Stuttgart edzőjelöltjeinek listáján, a legfrissebb hírek szerint ebből nem lesz semmi.

Fotó: Twitter/rbleipzig

 

A német másodosztályban harmadik Svábok téli felkészülése január 6-án kezdődik. Addig még változhat a helyzet, de a Sport1.de úgy tudja, a korábban években Németországban dolgozó magyar futballtréner nem szerepel az ötszörös Bundesliga-bajnok tervei között.

„Eddig még senki sem jelentkezett nálam a VfB-től. Annyit tudok mondani, hogy nagyon jól érzem magam Párizsban, még másfél évig szól a szerződésem, és nagy céljaink vannak. Jelenleg erre összpontosítok” – idézte Lőwöt karácsony másnapján a Bild.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát