Létrehozva: 2020.07.06.

Szoboszlai véletlenül elárulta magát: az olaszok szerint már tudja, hova igazol

Újabb jel arra, hogy kit választ. A nápolyiak és a milánóiak is úgy vélik, hogy a magyar szupertehetség már döntött a jövőjéről.

Nápolyi és milánói hírportálok is beszámoltak egy látszólag jelentéktelen apróságról Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban.

Kupagyőztesként és bajnokként zárt az osztrák szezont – és az ausztriai pályafutását is?
Fotó: Instagram

A 19 éves magyar focista – akit az utóbbi hetek szárnyalása után megválasztottak az osztrák Bundesliga legjobbjának – ugyanis az Instagramon lájkolt egy bejegyzést, amely az AC Milan hétvégi, 3-0-s győzelméről számolt be a Lazio otthonában.

Az Ibrahimovic-fotó alatt, a kedvelők között Szoboszlai
Fotó: Twitter

 

Ez azért is pikáns, mert mindkét csapat a legesélyesebb kérői közé tartozik. Szoboszlai egyébként azóta már visszavonta a lájkját a kérdéses bejegyzésnél.

„A focista már döntött? Árulkodó jel a közösségi oldalon”;

„Szoboszlai vörös-fekete: újabb jel a közösségi médiában”

- sorjáznak a címek. Utóbbi arra utal, hogy Dominik és a Milan portugál csatára, Rafael Leao egy ideje már „haverkodnak” egymással az Instagramon.

A koronavírus-járvány okozta kényszerszünet után 11 tétmeccsen 8 gólt és 11 gólpasszt elért tehetség iránt a legfrissebb hírek szerint többek között az Arsenal, a Hertha, a PSG, valamint az AC Milan, a Lazio és a Napoli is élénken érdeklődik. Sajtóértesülések szerint 25 millió euró (8,8 milliárd forint) a kivásárlási ára a salzburgi szerződéséből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség