Létrehozva: 2020.07.23.

Szívszorító szavak, ezt mondta a hetek óta az életéért küzdő legendás sportember fia

A nagy visszatérő Alex Zanardi fia szerint apjának ezt a csatát is sikerül megnyernie.

Szerző vav

Több mint egy hónapja, június 19-én szenvedett életveszélyes balesetet Alessandro Zanardi. Az egykori Forma-1-es autóversenyzőből lett négyszeres paralimpiai bajnok a háromkerekű, kézihajtású kerékpárjával edzés közben egy teherautónak ütközött. Azóta is mesterséges kómában tartják a 2001-es autóbalesete után amputált lábú sportembert. Többször megműtötték, és a napokban egy agysérülésekre specializálódott klinikára szállították a kórházból. Ha magához is tér, valószínűleg elvesztette a szeme világát – a fia szerint azonban a lényeg, hogy újra tudjon kommunikálni a szeretteivel.

Zanardi fia szerint apja újra képes lesz kommunikálni
Fotó: Instagram

„Vannak biztató jelek. Meg fogja csinálni, ebben biztos vagyok. Ezt is sikerül túlélnie, és egy nap majd erről beszélgethet velem és a majdani gyerekeimmel. Tele vagyok reménnyel, ahogy édesanyám is. A lényeg, hogy tudjuk: újra tud velünk kommunikálni. Addig azonban még hosszú út vár ránk”

- idézte 21 éves fiát, Niccolo Zanardit a Corriere della Sera.

«Papà ce la farà, sono sicuro. Ce la farà anche questa volta. E un giorno ne parleremo. La racconterà a me e la... Közzétette: Corriere della Sera2020. július 22., szerda

„Ez olyan kemény feladat lesz számára, mint megmászni a Himaláját”

- mondta az olasz lapnak Zanardi kezelőorvosa.

Szerző vav

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szexképek kerültek fel a internetre Taylor Swiftről

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Elhunyt Magyarország örökös bajnoka

OLDALVONAL

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót