Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.13.

Ez gyors volt, edzőt vált a Fradi – hivatalos bejelentés

Már nem a nyáron kinevezett Peter Stöger az FTC focistáinak vezetőedzője. A debreceni vereség volt az utolsó csepp a pohárban.

Mai nappal távozik az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Peter Stöger és két külföldi segítője - adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Vége Stöger ferencvárosi kalandjának
Fotó: MTI

Az 55 éves osztrák szakember – a német Bundesligában a Köln és a Dortmund korábbi edzője – június elején vette át a Fradi-focisták vezetését. Vezetésével Dibusz Dénesék bejutottak az Európa-liga főtáblájára (az erős csoportban 3 pontot szereztek), az NB I-ben pedig a vasárnapi debreceni vereségük után, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a második helyen várják az idei záró fordulót.

A klub bejelentése szerint a Honvéd elleni hazai találkozón az eddigi segítő edző, Máté Csaba irányítja a zöld-fehéreket, valamint az edzéseket is ő tartja az új vezetőedző kinevezéséig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval