Létrehozva: 2020.03.06.

Orbán Willi időben visszatérhet vagy sem? Ezt válaszolta az RB Leipzig

Marco Rossi reménykedik a védő felépülésében a bulgáriai Eb-selejtezőig, de a német sajtó máshogy tudja. Rákérdeztünk a játékos klubjánál.

Októberi térdsérülése után még csak két hétre jósolták, többszöri módosítás után mégis már több mint négy hónapja nem játszik válogatottunk legértékesebb labdarúgója. Húsz nappal a sorsdöntő bulgáriai Európa-bajnoki pótselejtező előtt sem tudni, van-e esély Orbán Willi visszatérésére. Német klubja is kitérő választ adott a Ripost kérdésére.

Rossi napi kapcsolatban van a védelem oszlopával
Fotó: AFP

Marco Rossi szövetségi kapitány két hete a Nemzeti Sportnak elárulta: habár Orbán Willi lipcsei jelentések szerint csak áprilisban futballozhat újra, de a februárban munkába állt védő mindent elkövet azért, hogy már március végén játszhasson a válogatottban.

„Még várnunk kell rá, hogy eldőljön, lesz-e olyan szerencsénk, hogy mégis számíthatunk rá a pótselejtezőn”

– mondta akkor Rossi a legjobb védőjéről.

Ehhez képest a legfrissebb német cikkek is biztosra állítják, hogy a lipcseiek április előtt nem számíthatnak a csapatkapitányukra.

Október 30-án, a wolfsburgi kupameccsükön sérült meg, azóta húzódik a felépülése
Fotó: Getty Images

Hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, a térdsérüléséből lábadozó játékos aktuális hogylétéről a Ripost az RB Leipzig sajtóosztályánál érdeklődött: valóban lehet-e esély kulcsemberünk márciusi visszatérésére?

„Sajnos csak általánosságban közölhetjük, hogy Willi Orbán felépítő jellegű edzéseket végez. Jelen állás szerint komolytalan lenne pontos dátumot megadni a visszatérését illetően”

– jelezte lapunknak a német élklub, hogy továbbra sem tudni konkrét időpontot a teljes felépüléséről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát