Létrehozva: 2018.08.17.

Mindenki nyer a Vidi főtáblájával

Az egész magyar labdarúgás nagyot nyert azzal, hogy a Vidi biztosította a helyét az egyik európai kupa csoportkörében. A Bajnokok Ligája fõtáblájára jutás lenne az igazán nagy szenzáció, de az Európa-liga 48-as mezõnye szintén sok elõnnyel járhat.

A Vidi már eddig is komoly összeget keresett a Bajnokok Ligájába selejtezőiben. Az AEK Athén elleni vesztes párharc, ami Európa-liga csoportkört érne a magyar bajnoknak, 1,3 milliárd forintos garantál bevételt jelent. A görög együttes búcsúztatása esetén pedig 4,9 milliárd forinttal érkezne a fehérváriak bankszámlájára a BL-csoportkörbe jutással.

Sztárcsapatok érkezhetnek Budapestre

A magyar szurkolók 2009-ben látták utoljára a klubfutball elitjét Magyarországon, ekkor a Debrecen jutott a BL-főtáblájára. A Vidi mérkőzéseit a csoportkörben és az AEK Athén ellen már a Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában rendezik. A BL esetén biztosan több sztárcsapat érkezne Budapestre, de az El mezőnyében is, olyan együttesek szerepelnek, mint az Arsenal, a Chelsea vagy a Milan.

Azt gondolom, hogy szereplésünk nem csak a klubnak és a játékosoknak, hanem az egész magyar labdarúgásnak is egy jó reklám,

a tavalyi nyolc után ebben a szezonban már minimum tizennégy nemzetközi találkozót játszunk majd

nyilatkozta Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője a Malmö elleni továbbjutás után.

Növekszik a magyar bajnokság UEFA-együtthatója

Az NB I-nek is jól jön a Vidi menetelése az UEFA-együtthatók miatt. Ezek a pontok döntenek a klubcsapatok számára kiírt nemzetközi kupák rangsorolási és kiemelési rendszerében. A Vidi menetelésének köszönhetően már most több pontot gyűjtött a magyar bajnokság, mint az előző idényben. Nem mellékes az sem, hogy a Vidi a saját együtthatóját is alaposan megnöveli.

A válogatott is profitál a menetelésből

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elégedett lehet a Vidi menetelésével, hiszen a fehérváriak magyarjai komoly csapatok ellen játszhatnak. A BL vagy az El-ben megszerzett nemzetközi rutint pedig majd kamatoztatják Fiola Attiláék címeres mezben.

A Vidi szerdán, 21 órától fogadja a Groupama Arénában az AEK Athént a Bajnokok Ligája-selejtezőjének playoffkörében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda