Létrehozva: 2021.11.24.

Döntöttek az orvosok, ez vár most Milák Kristófra

Az olimpiai bajnok úszó koronavírus fertőzése után járt kardiológusnál.

Mint arról beszámoltunk, a tavalyi őszhöz hasonlóan ismét koronavírusos lett Milák Kristóf. Az olimpiai bajnok úszó szerencsére azóta negatív tesztet produkált, úgyhogy újra elkezdte az edzéseket. Előtte azonban kardiológushoz kellett mennie, hogy az orvosok mondják ki, alkalmas a sportolásra.

Fotó: MTI

„Az orvosok kimondták, hogy elkezdheti a munkát – persze csak szép fokozatosan terhelhetjük őt” – árulta el a Nemzeti Sportnak Kristóf új edzője, Virth Balázs.

Persze a betegség sokat kivett az úszóból, aki ezért most kezdheti újra a teljes alapozást, mellyel októberben elstartolt.

„Kezdhetünk mindent elölről„ – vallja az edző. Hathetes munka volt Kristófban a kazanyi Európa-bajnokság előtt, vagyis oda sem érkeztünk csúcsformában, de úgy gondoltuk, edzésnek is kiváló lesz a verseny. Tudtuk, hogy utána jön az országos bajnokság Kaposváron, két hét edzőtábor Hódmezővásárhelyen, úgy számoltunk, hogy ezzel jól fel is készülünk a decemberi rövid pályás világbajnokságra. Csakhogy közbeszólt a koronavírus-fertőzés, mert mire elérünk odáig, hogy Kristóf teljes intenzitású munkát végez, rajtol a vébé Abu-Dzabiban.”

Virth nem tagadta, Milákot lelkileg megviselte a betegség és a kihagyás, az csak később dől el, hogy elindul-e Ázsiában a rövidpályás világbajnokságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség