OLDALVONAL

Megrázó kép, Gyarmati Andrea is megjelent Wichmann Tamás temetésén

A szombaton elhunyt édesanyját, Székely Évát gyászoló hajdani úszónő utolsó útjára kísérte egykori szerelmét.
  • Szerző: ripost

A gyászoló tömegben Gyarmati Andrea is végső búcsút vett a Farkasréti temetőben Wichmann Tamástól, aki hosszan tartó, súlyos betegség után 72 évesen hunyt el.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A Farkasréti temetőben búcsúztatták Wichmann Tamást
Fotó: Szabolcs László / Ripost

A hajdani olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszónő édesanyját, a szombaton elhunyt Székely Évát gyászolja (az olimpiai bajnok, Nemzet Sportolója-címmel kitüntetett úszólegenda 92 évesen ment el), de lánya életében a legendás kenus is fontos szerepe töltött be. Az első szerelme volt, és Wichmann haláláig barátságot ápoltak a kilencszeres világbajnok kenukirállyal.

Nézem azt a hajdan volt fiút a varázslatos mosolyával, aki először megérintette a szívemet, és akit még most, a vége felé is láttam benned. Azt a fiút, aki miatt sokkal rendesebben csináltam a szárazföldi edzéseket, azt a férfit, akinek meg akartam felelni. Áldás, hogy még az életed utolsó napjaiban is megbeszéltünk tán mindent, amit kellett. (...) Néha találkoztunk rendezvényeken, gálákon, olykor a kerületben is, hiszen mindketten Erzsébetvárosban rendeltünk: te a legendás kocsmád pultja mögött gyógyítottad a lelkeket, én az orvosi körzetemben tevékenykedtem valami hasonlón”

- írta róla búcsúzóul a 24.hu-n Gyarmati Andrea, aki sportújságíró kollégánk, a hajdani világbajnok asztaliteniszező, Gergely Gábor mellett állt a temetésen.

Galériánkban megnézheted, kik búcsúztak el világbajnok kenustól.

 

És ezeket olvastad már?