Létrehozva: 2021.03.24.

Marco Rossi lett a 13. szövetségi kapitány, vele végre sikerül?

A tavalyi sikeres Európa-bajnoki kvalifikáció és Nemzetek Ligája-feljutás után még nagyobb fába vágja a fejszéjét Marco Rossi és csapata. Csütörtökön Lengyelország ellen kezdjük a vb-selejtezőt.

Nagy fába vágja a fejszéjét Marco Rossi. Az 1986-os mexikói (le)szereplés óta nyolc világbajnokságot rendeztek nélkülünk. A kijutáshoz legközelebb 1997-ben, Csank János irányításával jutott nemzeti csapatunk, de a még egységes jugoszlávok elleni pótselejtezők már katasztrofálisan sikerültek (1-7, 0-5). Négy ciklussal később, Egervári Sándorral a kispadon is hajszál híján sikerült elcsípni a selejtezőcsoport második helyét, de ráfizettünk a magyar-román meccs 92. percében kapott egyenlítő (2-2) gólra.

Válogatottunk fejlődése dacára, Anglia és Lengyelország (és persze Albánia, Andorra és San Marino) mellett most is bravúr lenne nemhogy az első hely megszerzése, de még csoportmásodikként is továbbjutni a selejtezők második körébe.

Rossi magyar sállal a nyakában
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

 

Így készül a kapitány

„Mindenkivel fel kell vennünk a versenyt, de az is alapvető fontosságú, hogy ne hibázzunk, senkit se becsüljünk le. Papíron jobbak vagyunk San Marinónál, Andorránál és Albániánál is, habár utóbbi sok játékosa edződik rangos bajnokságokban. Bonyolult a csoport, meccsről meccsre kell készülni. Elsőként a legnehezebb márciusi ellenfél vár ránk, a Lewandowskitól Zielinskiig számos klasszist felvonultató Lengyelország. A legjobbunkat kell nyújtanunk ellenük” – mondta Marco Rossi, aki az NB I-ben egyszer már legyőzte edzőként a lengyelek kapitányát, Paulo Sousát: 2012-ben a Honvéd úgy nyert 1-0-ra a portugál Videotonja otthonában, hogy a hosszabbításban a kispesti védő, Ivan Lovric vészkapusként védte Nikolics Nemanja tizenegyesét.

Csank járt a legközelebb

Az 1986-os vb-szereplés óta Marco Rossi már a huszonnegyedik szakvezetője a magyar válogatottnak. Közülük tizenketten irányították nemzeti csapatunkat világbajnoki selejtezőkön is. A Ripost7 magazin összegyűjtötte, kik próbálkoztak 1986 óta sikertelenül.

Az 1990-es vb (Olaszország) selejtezői:

Mezey György (2 meccs), Bicskei Bertalan (6), az eredmény: 3. hely a csoportban.

Az 1994-es vb (Egyesült Államok) selejtezői:

Jenei Imre (4), Puskás Ferenc (2), Verebes József (2), az eredmény: 4. hely a csoportban.

Az 1998-as vb (Franciaország) selejtezői:

Csank János (10), az eredmény: 2. hely a csoportban, pótselejtezők (1-7, 0-5) Jugoszlávia ellen.

A 2002-es vb (Japán és Dél-Korea) selejtezői:

Bicskei Bertalan (6), Gellei Imre (2), az eredmény: 4. hely a csoportban.

A 2006-os vb (Németország) selejtezői:

Lothar Matthäus (10), az eredmény: 4. hely a csoportban.

A 2010-es vb (Dél-Afrika) selejtezői:

Erwin Koeman (10), az eredmény: 4. hely a csoportban.

A 2014-es vb (Brazília) selejtezői:

Egervári Sándor (9), Csábi József (1), az eredmény: 3. hely a csoportban.

A 2018-as vb (Oroszország) selejtezői:

Bernd Storck (10), az eredmény: 3. hely a csoportban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló