Létrehozva: 2021.06.29.

„Egy álom megkoronázása lenne” – újabb nagy olasz klubbal hozták hírbe Marco Rossit

Eddig átnéztek rajta, de az Eb után már két nagymúltú olasz csapat kispadjáról kérdezték. Marco Rossi szövetségi kapitány nem tagadja, hiányzik neki a klubedzők mindennapi munkája.

Miután hazájában edzőként – jelentős élvonalbeli játékosmúltja ellenére – csak a harmad- és negyedosztályig vitte, Marco Rossi 2012-ben az utolsó esélyét ragadta meg a magyar futballban. Akkoriban már annyira elege lett az olasz kluboknál tapasztalt viszonyokból, hogy könyvelőnek készült. Aztán a Honvédnál, Dunaszerdahelyen, majd 2018 óta a magyar válogatott élén oda jutott, hogy az Eb-bravúrok láttán az olaszok a fejükhöz kaptak. Nemrég már a Napoli kispadjával hozták hírbe, most pedig egy újabb, a szívéhez még közelebbi Serie A-klubra kérdeztek rá nála.

Most még évekig a magyar válogatottra koncentrál, de ha a jövőbe tekint... (Fotó: Ripost)

„Szeretne egyszer a Torino edzője lenni?”

- kérdezték Rossitól a Toro News interjújában, miután hosszasan ecsetelte, miért kamatozik nála és a csapatainál máig edzőként is mindaz, amit nevelőegyesületénél 9 éves korától beléneveltek: a küzdőszellem, az agresszivitás, az utolsó pillanatig való hajtás.

„Évekkel ezelőtt gyanútlanul azt mondtam: a Toro kispadja egy kör bezárása lenne. Elmagyarázom. A nagyapám, aki elvitt a Filadelfiába (a Torino stadionja – a szerző), sokat mesélt a Nagy Torino legendájáról. Utána pedig a magyar válogatottról, amit Aranycsapatnak neveztek, és a Honvédról, Puskás Ferenc legendás csapatáról. Az élet aztán úgy hozta, hogy két időszakban is abban a kiváltságban volt részem, hogy edzhettem a Honvédot, most pedig a magyar válogatott élén állok. Ezért zárna be egy kört a Toro. Egy álom megkoronázása lenne”

- válaszolta Rossi, aki persze mindig hangsúlyozza, hogy minden vágya sikerrel szerepelni és kitölteni a magyar válogatotthoz 2025-ig kötött szerződését.

Ugyanakkor most azt sem titkolta, hogy hiányzik neki a napi rendszerességű klubedzői munka.

„De büszke vagyok arra, hogy a magyar válogatott kispadján ülhetek, mert személyesen és a családom révén is kötődöm az országhoz”

- tette hozzá Marco Rossi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát