Létrehozva: 2021.04.11.

Fordulat, Marco Rossi olasz élvonalbeli csapat edzője lenne

Szövetségi kapitányunk hazájában árulta el a tervét. Marco Rossi Torino után kezdett kacskaringós pályafutásba. Eddig elzárkózott, de már visszatérne?

A Torino melletti községben, Druentóban született Marco Rossi gyerekkorától a nagy múltú Torino FC-nél járta végig a szamárlétrát, de a „Bikák” felnőttcsapatában csak két tétmeccsen játszott 1984-ben. Most egy olasz lapnak nyilatkozva elárulta féltve őrzött titkát: szeretne egyszer edzőként visszatérni.

Marco Rossi egyszer szívesen visszatérne oda, ahol elkezdte: a Torinóhoz (Fotó: MTI)

„Befejezetlen ügyet hagyott hátra az olasz futballban. Szeretne egy napon még visszatérni, hogy Olaszországban edzősködjön?”

- tették föl a kérdést a 2012 óta hazánkban dolgozó Rossinak, aki a hasonlóktól eddig rendre elzárkózott, sokszor az olasz csapatoknál szerzett rossz tapasztalatait is részletezve. Most azonban így válaszolt:

„Nincs mit bizonyítanom, de őszintén szólva, egyszer szeretném a Torino edzőjeként teljessé tenni a kört. Ki tudja, talán ugyanaz a sors, ami Magyarországra hozott, néhány év múlva újra segíthet nekem ebben”

- merengett el az 56 éves edző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát