OLDALVONAL

Már Európában is felfigyelnek a milliárdos Vidire

Átlépte a bûvös 20 millió eurós (6,5 milliárd forint) határt a Mol Vidi FC labdarúgócsapata. Korábban egyetlen magyar klub keretének összértéke sem érte el ezt a számot a Transfermarkt számítása alapján.
  • Szerző: ST

Január elején még a Ferencváros volt a legértékesebb klub a labdarúgó NB I-ben a mértékadó Transfermarktnál, az utóbbi napokban azonban átvette a vezetést a címvédő Mol Vidi. A fehérváriak keretének értéke a magyar válogatott Elek Ákos és Futács Márkó leigazolásának köszönhetően 2,75 millió euróval (882 millió forint) nőtt, jelenleg 20,3 milliónál tart (6,5 milliárd forint).

Elek Ákosnak voltak külföldi és magyar lehetőségei is, de a tárgyalások során végig azt éreztem rajta, hogy mivel erős a kötődése a Vidihez, nagyon szeretne nálunk játszani

– mondta el Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója Elek átigazolása kapcsán, a klub honlapján.

Történelmet írt a Vidi az NB I-ben

Ezzel a két igazolással a Vidi az NB I történetében először érte el a 20 milliós álomhatárt. Ehhez az idei, kiváló nemzetközi szereplés is kellett a két magyar válogatott labdarúgó hazacsábítása mellett. Az európai kupakalandnak köszönhetően a fehérváriak francia sztárjának, Loic Negónak az értéke egy millió euróról, két millióra (642 millió forint) nőtt, amivel holtversenyben az NB I legértékesebb játékosa lett. A magyar bajnok keretében jelenleg hat játékost taksál egy millió eurónál többre a Transfermarkt, a nagy rivális Ferencvárosnál öten érik el ezt a számot.

Csak 12 csapat értékesebb a Vidinél a régióban

A Vidi 20,3 milliós keretértéke a régióban is kiemelkedő, a szomszédos országok ligáiban mindössze 12 csapat értékesebb ebben a magyar bajnoknál: Salzburg, Rapid Wien, Austria Wien, Sturm Graz (Ausztria), Dinamo Zagreb, Rijeka (Horvátország), Dinamo Kijev, Sahtar Doneck (Ukrajna), Crvena zvezda, Partizan (Szerbia), FCSB, CFR Cluj (Románia).