Létrehozva: 2021.02.25.

„Egy vagyok a millió fradista közül” – 10 éve a Fradi elnöke Kubatov Gábor

A Fradi elnöke napra pontosan tíz éve nehéz helyzetben vette át az FTC irányítását. Az eltelt évek őt igazolták.

Napra pontosan 10 éve, 2011. február 25-én lett a Fradi elnöke Kubatov Gábor. A politikus szomorú örökséget vett át, mivel abban az időben a klub jövője sem volt biztosított.

„Felelőtlen ígéreteket biztosan nem teszek, de a klubban dolgozóknak is látniuk kell, ha nincs változás, egy év múlva közösen temethetjük el az egyesületet.” – idézi a Nemzeti Sport a vezető akkori nyilatkozatát. Az azóta eltelt idő őt igazolja.


Kubatov Gábor, az FTC elnöke beszél a csapat szurkolóival rendezett találkozón a budapesti Groupama Arénában 2016. április 21-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Személyes ambícióim nincsenek, mert csak egy vagyok a millió fradista közül. Pénzt nem ígérhetek, hiszen egyetlen szponzor sem áll mögöttem, csak a tisztességem.” – mondta akkor Kubatov, a Fradi elnöke.

Az eredmények pedig érkeztek. A „kirakatcsapat”, a focisták ezidáig három bajnoki címet nyertek (érik a negyedik...), s szerepeltek az Európa-liga és a BL-főtábláján. A pólósok meg is nyerték a BL-t. A klub adott egy olimpiai bajnokot, 15 Európa-, és hat világbajnokot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát