Különleges óvintézkedések a szövetségtől. Szigorú szabályokat kell betartaniuk az úszóknak.
Ahogy arról a Ripost is beszámolt, hétfőtől visszatérhetnek az uszodákba a válogatott úszók, akik közül korábban a meleg égövi edzőtáboraik után tíznek is pozitív volt a koronavírus-tesztje, köztük Kapás Boglárkának és Kozma Dominiknek is. Most, immár egészségesen kitörő örömmel fogadták a hírt, hiszen hat hét után csobbanhatnak újra medencébe. Ehhez azonban szigorú szabályokat kell betartaniuk- értesült a Bors.
A mobiltelefonjuk adatai alapján ellenőrzik az úszókat, betartják-e a szabályokat Fotó: Instagram
Hosszú Katinkának és a többi úszónak a következő előírásokat kell betartaniuk:
A Magyar Úszó Szövetség két uszodát támogat: a Duna Arénát és a balatonfűzfőit. Más létesítményt is lehet használni, de ott a járványügyi előírások betartatása az üzemeltetők kötelessége.
Két turnusban zajlanak majd a reggeli és a délutáni edzések: egy-egy időszakban 10-10 úszó edzhet, pályánként egy.
A sportolóknak és az edzőknek is minimum kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól.
Az edzéseken kívül kizárólag lakóhelyükön lehetnek a versenyzők, ezt helymeghatározó segítségével ellenőrizheti is a szövetség.
Az úszók nem használhatnak tömegközlekedési eszközöket.
A sportolók a közeli hozzátartozóikon kívül mással személyes kapcsolatot nem tarthatnak.
Nyilvános helyeket nem látogathatnak (vendéglátó helyek, bevásárlóközpontok, üzletek stb.).
Bárki, aki megszegi ezeket a szabályokat, az fegyelmi vétséget követ el, és azonnal elesik az edzéslehetőségtől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.