RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, ekkora távot tesz meg naponta a magyar sztárbringás

Hihetetlen, ekkora távot tesz meg naponta a magyar sztárbringás
ST
Szerző
ST
Létrehozva2019. 07. 06. 12:45

A 21. életévét novemberben betöltõ magyar kerékpáros, Peák Barnabás a világ egyik legjobb csapatához, az ausztrál Michelton-Scott együtteséhez igazolt.

A regnáló magyar időfutam és mezőnyverseny bajnok két évre írt alá a népszerű klubhoz, így esélye van arra, hogy rajthoz álljon a 2020-as Giro d’Italián, amely Budapestről indul majd. Ennek érdekében mindent megtesz Peák Barnabás.

Van rá esély, hogy ott legyek a Girón, de nagyon sok mindennek kell ehhez összejönni. Rengeteget kell még fejlődnöm, nagyon sokat kell versenyeznem, edzenem, hogy azon a szinten legyek, hogy három hetet tudjak versenyezni

– mondta el a %RIPOST%nak Peák Barnabás.

Peák a szerdai sajtótájékoztatón ünnepélyes keretek között kapta meg a Michelton-Scott mezét. A csapat vezetői nagy lehetőségeket látnak a magyar versenyzőben, aki minden nap hatalmas távokat tesz meg edzés közben.

Átlagban naponta három órát szoktam bringázni, ez olyan közel száz kilométer. Összesen évi húsz-huszonkétezer kilométert kerékpározom

– beszélt a beletett munkáról az első számú magyar kerékpáros.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.