Létrehozva: 2020.12.15.

Gyászol a magyar futball, meghalt a fiatal sikeredző

Szabó Zoltánnak óriási szerepe volt a vajdasági Topolyai SC felemelkedésében.

Negyvenkilencedik életévében kedden elhunyt Szabó Zoltán, a Topolyai Sport Club vezetőedzője – értesült a Nemzeti Sport. A vajdasági magyar klub sikerkovácsának halálát az első hírek szerint szívinfarktus okozta. Szabót az elmúlt időszakban többször is tesztelték a koronavírus miatt, de mindannyiszor negatív lett a tesztje.

 

A tehetséges szakember 2017-ben lett a TSC edzője, amellyel előbb megnyerte a szerb másodosztályt, majd az élvonalban (Szuperliga) újoncként meglepetésre negyedikként végeztek és kiharcolták a nemzetközi kupaszereplést.

 

„Sokkhatás alatt ülünk itt Palágyi Szabolcs kollégámmal – mondta a Nemzeti Sportnak Zsemberi János, a Topolya tulajdonosa. – Tele vagyunk fájdalommal. Nem akarjuk elhinni, hogy Zoli ma nem jelenik meg az edzésen. Vasárnap még ő vezette a tréninget, és tegnap is beszéltünk, hiszen közel állt a megállapodáshoz a Honvéddal, ahol vezetőedző lett volna... Ajánlott maga helyett másik szakvezetőt, és ha a Honvéd mégsem jött volna össze, szakmai igazgatóként maradt volna nálunk.

Zsemberi elmondta, a szakember hétfői koronavírustesztje pozitív lett., légszomja és gyors szívverése miatt az újvidéki szívkórházba szállították.

Szabó Zoltán játékosként – többek között a Vojvodina és a Partizan mellett – focizott Zalaegerszegen, de légióskodott Cipruson, Japánban és Dél-Koreában is. Edzői pályafutását Tomiszlav Szivics segítőjeként a Kecskeméti TE-nél kezdte meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló