Létrehozva: 2017.03.31.

Gyász, meghalt a legendás szövetségi kapitány

Hónapok óta kezelték kórházban, miután az egyik lábát amputálni is kellett. A nõi és férfi válogatott mellett az utánpótlásban is dolgozott.

75 éves korában meghalt Paul Hamilton, korábbi nigériai válogatott labdarúgó. Hamilton pályafutása után szövetségi kapitány lett, nem akármilyen siker fűződik a nevéhez.

Hamilton hónapok óta betegséggel feküdt egy katonai kórházban, a szívével és a veséjével sem volt minden rendben, az év elején még az egyik lábát is amputálni kellett.

Igazi csodagyereknek tartották Hamiltont Nigériában, a felnőtt válogatottal részt vett az 1968-as mexikói olimpián. Szövetségi kapitányként kijuttatta a női válogatottat az 1991-es világbajnokságra, amire előtte senki nem volt képes.

Pár évvel korábban az U20-as válogatottal is szép eredményt ért el, az 1985-ös világbajnokságon bronzéremig vezette a csapatát. A felnőtt férfi válogatottal már kevésbé volt sikeres, 1989-ben vette át a nemzeti csapatot, de nem sikerült kijutnia az 1990-es vb-re, ezért kirúgták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár