Létrehozva: 2019.03.05.

Elképesztő, mire vállalkozott a két magyar hegymászó

Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2016-ban másztak elõször.

Ismét együtt indul útnak Klein Dávid és Suhajda Szilárd, ráadásul számukra már ismerős terepet vesznek célba: a 8611 méteres K2 csúcsára szeretnék feljuttatni a magyar zászlót oxigénpalack és teherhordók nélkül.

A Magyar K2 Expedíció a tervek szerint június 7-én veszi kezdetét, az expedíciót a TV2 támogatja. 

Klein Dávid és társa, Suhajda Szilárd kedden, egy sajtóreggeli keretein belül ismertették az expedíció részleteit. Szilárd elmondta, hogy mindennap kétszer edzenek, hogy júniusra minél jobb formába kerüljenek. Dávid azt is elárulta, hogy az alaptáborban két hónapig  egy pakisztáni szakács főz rájuk.

Az augusztus elejére tervezett csúcsmászás közben azonban szinte már semmit sem esznek, így átlagosan 10 kilót fogynak egy expedíció során.

"A két kivételes sportoló expedíciójának összefoglaló filmjét a TV2 Csoporthoz tartozó Splíer TV csatornáján láthatják majd a nézők"

- tette hozzá Zájer Attila, a TV2 Média Csoport Ügyfélkapcsolati igazgatója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok