tóth gabi
Csollány Szilveszter november elején kapta el a koronavírust, szervezete feladta a harcot.
Ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilveszter, magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.
Csollány Szilveszter november elején kapta el a koronavírust. Napról napra rosszabbul érezte magát, és december 3-án tüdőgyulladással a soproni kórházba került. Mivel állapota gyorsan romlott, a fővárosba szállították, és azóta az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kórházban kezelték, speciális lélegeztetőgépen tartották.
A kiváló sportoló nyíltan oltásellenes volt, közösségi oldalán több ehhez kapcsolódó posztot megosztott, és nem akarta felvenni a vakcinát. Végül ausztriai munkája miatt kötelező volt számára a védettség megszerzése, de túl későn vette fel az oltást. Úgy tudni, két héttel azelőtt, hogy kórházba került, Janssent kapott.
Az állapotáról a decemberi kórházba kerülése óta semmit sem közölt a család, csupán annyit lehetett tudni, hogy a gyűrűn olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló állapota válságos.
„Maga az a hír is alapvetően meglepett, hogy a szervezete, az immunrendszere nem állt ellen a vírusnak, mert újabban félmaratonokat teljesített” – mondta oldalunknak Csollány Szilveszterről egykori edzője, Vereckei István.
Csollány nagy utódja, a szintén olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián a Borsnak felidézte első nagy találkozásukat.
„Emlékszem, hogy 2002-ben, a debreceni szerenkénti világbajnokságon, ahol jómagam lólengésben próbálkoztam és kilencedik lettem, Szilveszter olimpiai bajnokként gyűrűn szerepelt – mesélte a Borsnak Berki. – Már a közös edzéseken láttam, milyen elszántan készült a versenyre, hiszen itthon, a hazai szurkolóknak is meg akarta mutatni, milyen fantasztikus a gyűrűn. Olyan elegáns volt a szeren, olyan erős gyakorlatot mutatott be, hogy nem volt kérdés, kié lesz az első hely. A 2000-ben, Sydneyben nyert olimpiai bajnoki címe sorsfordító volt számomra, emiatt kezdtem koncentráltabban figyelni az edzésekre!”
Csollány Szilveszter Győrben kezdett tornázni. 1989-től lett a felnőtt válogatott keret tagja. Ebben az évben a mesterfokú bajnokságon gyűrűn első helyezett lett. Gyűrűn ötszörös világbajnoki ezüstérmes, és 2002-ben Debrecenben vb-aranyérmet szerzett. Az Európa-bajnokságokon négy bronz- és egy-egy arany, illetve ezüstérmet szerzett. Az 1996-os atlantai olimpián ezüst-, 2000-ben Sydneyben aranyérmet nyert. Hétszer választották az év tornászának Magyarországon, kétszer lett az év sportolója. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét. 2003-ban jelentette be a visszavonulását, hat évvel később beválasztották a magyar tornasport halhatatlanjai közé.
Ezt követően a vendéglátóiparban dolgozott. 2011-től 2013-ig tornaedző volt Izlandon. 2010-ben általános iskolai tornatermet neveztek el Csollányról a Baranya megyei Pécs-Vasason.