RETRO RÁDIÓ

Budapestet és a nagypapaszerepet is szereti a fővárosunkban élő német világsztár

Budapestet és a nagypapaszerepet is szereti a fővárosunkban élő német világsztár
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 11. 05. 08:00

A fiatal feleségével hatéves kisfiukat nevelő Matthäus szerint a legjobb korban van az unokázáshoz is.

Habár több mint másfél évtizede Budapesten él, ráadásul a koronavírus-járvány is megnehezíti a dolgát, de Lothar Matthäus így is gyakran láthatja szeptemberben, Münchenben megszületett első unokáját.

Fotó: AFP

Korábbi szövetségi kapitányunk, a hajdani 150-szeres válogatott német világsztár elmondta, hogyan tartja a kapcsolatot az első házasságából született 34 éves lányával, Alisával és a kis Samóval.

„Miután Sky szakkommentátoraként gyakran megfordulok Münchenben, össze tudom kötni a kellemeset a hasznossal – rendszeresen láthatom őket. Azt hiszem, az én koromban már ideje volt nagyszülővé válni. Nagyszerű érzés, ráadásul jól összepasszol azzal, hogy a kisfiam is nagyon fiatal”

- mondta Matthäus, aki ötödik feleségével, a 32 éves orosz Anasztaszjával budapesti otthonukban neveli hatéves fiukat, Milant (1990 világbajnokának két-két idősebb lánya és fia született az előző házasságaiból).

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Lothar Matthäus (@lotharmatthaus10) által megosztott bejegyzés,

„Mondhatni, nyugodtabb lett az életem, amit kényelmesnek tartok”

- mondta a budapesti lakhelyével kapcsolatban Matthäus.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.