Létrehozva: 2021.07.11.

Csapások sora sújtja a sport álompárját, eladó Agassi és Graf és otthona

Kétmillió dollárért árulják a családi fészket, ahol a legendás teniszezők szeretteikkel körülvéve összeházasodtak és felnevelték a gyerekeiket.

Újrakezdésre szánta el magát Andre Agassi és Steffi Graf. Az egykori világklasszis teniszezők már két évtizede élnek boldog házasságban, de most úgy döntöttek, eladják Las Vegas-i otthonukat, amelyhez rengeteg szép emlékük fűződik.

Agassi és Graf a pályán
Fotó: AFP

Az utóbbi időszakban drámai eseményekkel kellett megbirkóznia az álompárnak – írja a német Bunte magazin. A Steffi bátyja, Michael feletti gyámságról szóló eljárás, az Agassi és nővére, Rita közti botrányos per, a szomszédot megharapó kutyájuk mind sok bosszúságot okoztak nekik. Most pedig azzal kell megbirkózniuk, hogy a családfő 90 éves apja, Mike idősek otthonába kényszerül, mert képtelen ellátni magát. Mindezek miatt a házaspár úgy döntött, hogy új életet kezd és értékesíti az eddigi családi fészket.

Agassi a szülei háza mellett vett birtokot Las Vegas nyugati részén, és azóta kisebb-nagyobb épületekkel, medencével és persze teniszpályával már-már külön falut építettek saját utcájukban. A paradicsomi helyen laktak Graf szülei és bátyja is családostul.

2001 októberében itt házasodtak össze, itt nevelték a gyerekeiket: a ma már 19 éves Jadent és a 17 esztendős Jaz Elle-t.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát