OLDALVONAL

A Honvéd fociszurkolóit irigyli most a fél világ

Nagy nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki a tízezer drukker előtt rendezett Magyar kupa-döntő. Ki dicsérte a hangulatot, ki az ultrák összezsúfolódását kritizálta.
címkék:
  • Szerző: vav

A koronavírus-járvány enyhülése és a fociszurkolók – erősen korlátozott számú – beengedése óta a szerda esti Honvéd-Mezőkövesd (2-1) Magyar Kupa-döntőn drukkolhattak a legtöbben. A 67 ezres befogadóképességű Puskás Aréna első, névadója miatt sorsszerűen kispesti győzelmet hozó tétmérkőzésén tízezer néző jelentette a „telt házat”. A járvány elleni védekezésben rosszabbul álló, még zárt kapus meccsekre kényszerülő országokban Dél-Amerikától Európáig világszerte híre ment a meccsnek.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: MTI

Az aréna Honvéd-szurkolóknak fenntartott felébe alig hat óra alatt elfogyott valamennyi jegy, a meccsnap délelőttjén pedig eldőlt: tízezres „telt ház” előtt játsszák az MK-döntőt.

A történetében nyolcadszor győztes kispestiek sikere más körülmények között talán nem jelentett volna kiemelt hírt Brazíliában vagy éppen Olaszországban, de a szurkolók jelenléte miatt szinte az egész világot bejárták a stadionban és környékén készült fotók, videók.

Ahogy arról a már a múlt hétvégi NB I-es forduló tapasztalatai alapján is megírta: a rendezők és a szurkolók túlnyomó többsége betartotta az egészségügyi előírások közé tartozó másfél méteres távolságot, csak a kapuk mögött csoportosuló táborok zsúfolódnak össze a kelleténél szorosabban.

„Tízezer néző volt tanúja a Honvéd sikerének a Magyar Kupában”

– szól a belga Le Soir címe.

„Meccs rajongók előtt: a Honvéd legyőzte a Mezőkövesdet és megnyerte a Magyar Kupát”

– adta hírül a brazil Terra.

„Lanzafame Honvédja nyerte a Magyar Kupát, az összezsúfolódott szurkolókkal ünnepelt”

– írta az olasz TuttoMercatoWeb.

„Mindenki együtt! Magyarországon szurkolókkal rendeztek fiesztát!”

– emelték ki az amerikai ESPN SportsCenter című műsorának Twitter-odala, a focisták és a tábor közös ünnepléséről készült fenti videóval.

„Ragyogó volt a légkör: a futballra hónapokig éhező magyar szurkolók korlátozott számban is fokozták az izgalmakat”

– olvasható a brit The Guardian cikkében, amely kiemeli: sokan bizony nem tartották a kellő távolságot.

„Szurkolókkal, ölelésekkel, maszkok nélkül: a Honvédé lett a Magyar Kupa”

– szól a perui Depor címe.

„Tízezer rajongó látta a Honvéd Magyar Kupa-győzelmét”

– számolt be a belga De Standaard és a holland De Telegraaf.

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?