Létrehozva: 2020.04.16.

Kammerer Zoltán komoly döntést hozott, ekkor vonul vissza

Tokióban a hatodik olimpiáján állhatna rajthoz Kammerer Zoltán, a háromszoros ötkarikás bajnok kajakos. A 42 esztendős sportoló az év végén visszavonult volna, ha a koronavírus-járvány miatt nem halasztják el a viadalt.

Kammerer Zoltán még 2000-ben, Sydneyben nyerte első olimpiai aranyérmeit, 1996 óta sorozatban ötször volt ott az ötkarikás játékokon. Az egy évvel elhalasztott, 2021-ben esedékes tokiói viadalon is ott lehet a klasszis sportoló, de ehhez előbb a magyar csapatnak ki kell vívnia a kvalifikációt.

Kammerer Zoltán
Fotó: MTI

„Ha idén lett volna a kvalifikáció, akkor biztos vagyok benne, hogy meglett volna a magyar csapatnak, hiszen nagyon jó volt a felkészülési program. A járvány miatt eltolták egy évvel ezt a versenyt, nem lehet tudni, hogy melyik ország, hogyan fog felkészülni ennyi idő alatt” – mondta el a Ripost-nak Kammerer Zoltán, aki a saját kvótájáról is beszélt.

„Először ugye kvalifikációt kell szerezni a magyar egységnek, ezt követően az országos válogatón kell jól szerepelni, ezután lehet gondolkozni az olimpiában.”

Kajak-kenuban a versenyzők nem maguknak, hanem az országnak szerzik a kvótát, ezt követően a szövetségi kapitány – a hazai válogatóversenyek alapján – dönt a csapat összeállításáról.

Kammerer Zoltán
Fotó: MTI

Amennyiben ott lenne az olimpián Kammerer, akkor ő vihetné a magyar zászlót a megnyitóünnepségen, amivel ő lenne az első magyar sportoló, aki 1972 után kétszer is ebben a megtiszteltetésben részesül.

„Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt ígérte, ha kijutok, én vihetem a magyar zászlót a megnyitón. Óriási megtiszteltetés lenne, ha ismét enyém lenne ez a feladat” – mondta el Kammerer, aki a 2008-as pekingi olimpia megnyitóján vitte a zászlót.

Kammerer Zoltán a magyar zászlóval, a pekingi olimpia megnyitóján
Fotó: MTI

A 42 esztendős Kammerer Zoltánt nem élte meg csalódásként, hogy egy évvel elhalasztották az olimpiát, ezt inkább egy lehetőségnek veszi, hiszen így egy évvel tovább űzheti szeretett sportját.

„Idén év végén akartam visszavonulni, azonban a halasztás után egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy ezt megtegyem. Nagyon szeretem a kajakozást, még érzem magamban az erőt” – mondta el a terveiről a háromszoros olimpiai- és világbajnok klasszis.

Kammerer azt is elárulta, hogy korábban másfél-két órás edzései voltak, ezek mára inkább két-három órásak, és sokkal több bennük a rehabilitációs gyakorlat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség