Létrehozva: 2020.05.07.

Modellként is befuthat a bájos magyar sportolónő

Az egyik legjobb magyar teniszező, Stollár Fanny a koronavírus-járvány okozta holtszezonban igyekszik formában maradni. A sport mellett modellként is megállja a helyét.

Nemrégiben ért véget a hatósági karantén a 21 esztendős Stollár Fanny számára, akinek első dolga az volt ezt követően, hogy edzésre menjen. A fiatal teniszező célja, hogy újra ott legyen a top 100 környékén (jelenleg párosban a 91. a világranglistán, egyesben 362.).

Stollár Fanny
Fotó: MTI

„Öt hétig nem fogtam ütőt, de azóta már újrakezdtem az edzéseket. Ezt a holtszezont fel lehet fogni alapozásnak, mielőtt újraindul az élet a teniszpályákon, addig is igyekszem motivált maradni” – mondta el a Ripostnak Stollár Fanny.

A korábban a juniorok között párosban wimbledoni bajnok Stollár a közösségi médiában is hódít. Egy-egy fotója alá százával érkeznek a hozzászólások, ami nem csoda, hiszen a modelleket megszégyenítő fotókkal jelentkezik, amire már az egész világon felfigyeltek.

„Szoktam kapni modellkedéssel kapcsolatos megkereséseket, ezeket általában el is vállalom. El tudom képzelni, hogy a sportpályafutásom után a komolyabban foglalkozzam ezzel, de jelenleg a tenisz az elsődleges” – árulta el szőkeség.

A 90 ezer követővel rendelkező Stollár közösségi oldalán rengeteg üzenetet kap a férfiaktól, akik meg szeretnék hódítani, de ezeket nem tudja komolyan venni a jelenleg egyébként szingli sportolónő.

„A közösségi médiában udvarlókat nehéz komolyan venni, több esélye van annak, akivel pont jó időszakban futunk össze személyesen” – beszélt a férfiak esélyeiről az idén, a járvány előttig közel 4 millió forintot összeteniszező klasszis.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja