Létrehozva: 2020.07.20.

Megszólalt Schumi fia, ezért szereti Magyarországot

Mintha csak a Schumacher-családnak építették volna Mogyoródon a Hungaroringet.

A 2013-as síbalesete óta odahaza ápolt Michael Schumacher is imádott nálunk versenyezni, a hétszeres világbajnok hét nagydíjat is megnyert Magyarországon. Fia, a jelenleg a Forma-2-esek között köröző Mick a kategóriában eddig kétszer állhatott dobogóra: tavaly futamot nyert nálunk, idén pedig a harmadik lett az első futamon. Legutóbb családja, édesanyja és nővére és a nagymamája is a helyszínen szurkolta ki a történelmi sikert. Velük nagyot ünnepelt a hétvége lezárásaként.

Fotó: AFP

Idén a koronavírus-járvány miatt csak a stábtagok érkezhettek a Magyar Nagydíjra, a Ferrari-akadémia növendéke így is otthon érezte magát a ringen.

„Fekszik a nekem ez a pálya. Azt tudom, hogy Magyarországon sok rajongóm van, és bár ők most nem lehetnek itt, talán a távolból is erőt adtak nekem. Az sem mellékes, hogy itt sok a kanyar, ez előny a számomra” – mondta a szombati nap után Mick, aki egy hete, Ausztriában is közel állt a dobogóhoz, akkor banális hiba miatt kellett feladnia a versenyt. Eddig nem ismert okból aktiválódott az autójában levő tűzoltókészülék, habbal fecskendezve be a pilótafülkét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője