tóth gabi
Marco Rossi újabb kompromisszumot köthet a siker érdekében.
Marco Rossi 2018-as kinevezése óta számos határozott kijelentést tett, és ezekhez rendre tartotta magát. A magyar válogatott szövetségi kapitány nem hívta be Dzsudzsák Balázst, amíg a játékosnak nem volt csapata, és azoknak sem adott lehetőséget, akik nem szerepeltek rendszeresen a klubjaikban. Hangya Szilveszterről konkrétan kijelentette, hogy a játékosnak nincs esélye nála, illetve Nikolics Nemanja visszatérésére sem látszott lehetőség. Másfél év alatt azonban sok minden változott, és miután nyakunkon az év mérkőzése, Rossi is engedékenyebbnek tűnik.
A magyar válogatott március 26-án Bulgária ellen lép pályára. Szófiában győzni kell ahhoz, hogy maradjon esély az Európa-bajnoki szereplésre. Marco Rossi mindent megtesz a siker érdekében, úgy fest, még kompromisszumokra is hajlandó. Januárban például rendezte a viszonyát Hangya Szilveszterrel.
„Személyesen tisztáztuk Szilveszterrel, hogy félreértettük egymást, ezért alakult ki ez a helyzet, amit most megbeszéltünk és lezártunk – mondta Rossi az mlsz.hu-nak a fehérvári balhátvédről. – Ez egyben azt is jelenti, hogy ha Szilveszter megfelelő teljesítményt nyújt a klubjában, akkor ismét számításba fogom venni a válogatott keretének kialakításánál.”
Hangya után Nikolics is előtt szabad az út. A Fehérvár csatára korábban lemondta a válogatottságot, és Rossi korábbi megkeresésére sem gondolta meg magát. Most azonban változott a helyzet.
„Ha lesz rá lehetőségem, beszélek még erről Marco Rossi kapitánnyal – mondta az elmúlt hétvégén Nikolics az M4 Sport ”Góóól„ című műsorában. – A kapu talán még egy picit nyitva van...”
Rossi szinte azonnal reagált, azt mondta, „az ajtó minden olyan játékos előtt nyitva áll, aki fizikai, taktikai, technikai szempontból is alkalmas és kész arra, hogy a nemzeti csapatot segíteni tudja.”
Úgy fest, mindenki félre teszi a korábban történteket, és a válogatott sikerére összpontosít. Csak így lehet esélyünk a pótselejtezőn.
Budapesten juthatnánk ki az Eb-re Ha a magyar válogatott sikerrel veszi a bolgárok elleni márciusi mérkőzését, akkor a Románia-Izland találkozó győztesével játszhat a Puskás Arénában az Eb-részvételért. A júniusi Európa-bajnokságon a magyar csapat két csoportmérkőzését Budapesten játszaná, vagyis a hazai társrendezés miatt is fontos lenne a kijutás.