Létrehozva: 2020.03.24.

Lefújják az olimpiát? Cseh Lászlónak végzetes lenne a döntés

A 34 éves úszó még nem nyert aranyérmet az olimpiai játékokon. Az utolsó esélyét ragadná meg.

A világszerte több ezer halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány már rengeteg sportesemény megrendezését tette lehetetlenné, és a tokiói nyári olimpia is veszélybe került.

Cseh László
Fotó: musz.hu

Sportolók karrierjét törheti derékba az esetleges halasztás, de előfordulhat, hogy azok, akik már túl vannak a harmincon, soha többé nem álmodhatnak részvételről.

A nyári játékokon ezüst- és bronzérmet is szerző Cseh Lászlónak utolsó nagy nemzetközi viadala lehet a tokiói, ahol karrierje első ötkarikás aranyérmét hajtaná. Számára tehát végzetes lehet a törlés, de akár a halasztás is.

„Jelen helyzetben, úgy érzem, a halasztás lenne a legjobb döntés. Meglátjuk, ez számomra mit jelenthet, ha fél vagy egy évvel tolnák el a versenyeket, az más lenne, mintha mondjuk két esztendővel... Négyéves ciklusban már nem gondolkodom, de lehet, hogy kettőben sem”mondta a 34 éves úszó a Blikknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint