TÜZELŐÁLLÁS

Koronavírus idején dübörög az E-Sport

Március elején már a második magyar nemzeti e-sport-bajnokság kezdődött el, holott sokan még mindig kérdően állnak a sportág előtt.
  • Szerző: Ripost

Az e-sport, vagyis elektronikus sport nem más, mint versenyszerű videójáték. A sportfogadók még csak most kezdenek ismerkedni ezzel a műfajjal. Ez nem csoda, míg a koronavírus miatt szinte minden sporteseményt töröltek, a virtuális világban továbbra is zajlik a játék.


Fotó: MTI

A mai ismert formája az interneten játszható videójátékok terjedésével kezdett kialakulni a kilencvenes években. A kétezres évek már a szervezett bajnokságokról szóltak, ma pedig ott tartunk, hogy van olyan tinédzser, akit profi játékosként évi 40 millió forintnak megfelelő éves fizetésért foglalkoztatnak. Immár tévécsatornák közvetítik a legnagyobb bajnokságokat, fogadhatunk a versenyekre, és szponzorok adják a nevüket az e-sporthoz.

Magyarországon például a K&H csoport támogatásával március 2-án már a második magyar nemzeti e-sport-bajnokság rajtolt el. A legjobb versenyzők és csapatok között összesen 15 millió forint pénzdíjat osztanak ki.

„A sport XXI. századi innovációja, az e-sport – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. – Ma már Magyarországon is egyre meghatározóbb a sportolók és a rajongók körében. A sportág népszerűségének ugrásszerű növekedését jól érzékelteti, hogy a tavalyi magyar e-sport-bajnokság közvetítését már több mint 700 ezer néző követte a stream-csatornákon.”

Idén két sportjátékkal bővült a magyar bajnokság, bekerült a FIFA 20 labdarúgó- és a Gran Turismo motorsport játék. A FIFA-ban például 1,5 millió forintot osztanak szét a legjobbak között. Biró Balázs, a Magyar E-sport-szövetség elnöke elmondta, szeretnének folyamatos versenyzési lehetőséget biztosítani a játékosoknak.

„Azt szeretnénk, hogy a legjobb teljesítményt tudják kihozni magukból és a nemzetközi porondon is helyt tudjanak állni a magyar játékosok – fogalmazott Bíró. – Az idei év egyik kiemelt célja az is, hogy a résztvevő csapatok a szezon végéig jogi személyiséggé – céggé vagy egyesületté – váljanak.”

Három éve alakult a magyar szövetség

A Magyar E-sport-szövetség 2017-ben alakult meg, idén februárban pedig 23 tagország részvételével az Európai E-sport-szövetség is létrejött, amelynek Magyarország is alapítója. Bíró Balázs, a magyar szövetség elnöke bekerült a kontinentális sportszervezet tanácsadói testületébe.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?