Létrehozva: 2020.05.16.

Kísértetsztori helyett foci, egyedüli vendég volt a szállodában a kisvárdai fociedző

A Ragyogás című horrorklasszikushoz hasonlóan Bódog Tamás, a Kisvárda labdarúgócsapatának vezetőedzője is egy üres hotelben töltötte a mindennapjait az elmúlt időszakban.

Stephen King amerikai író horrorklasszikusát idézte az elmúlt hónapban Bódog Tamás kisvárdai fociedző élete. A szakember – akárcsak a Ragyogás című regényben a háromtagú család – egyedül élt egy szállodában. Bódog Tamás azonban szó szerint egyedül maradt, mivel márciusban a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt már nem tudott hazautazni a családjához Németországba. A Ripostnak elmondta, hogy egyébként sem ment volna, hiszen a játékosoktól is megkövetelték, hogy ne hagyják el Kisvárdát. A 49 esztendős szakember így a helyi Sport Hotelben maradt.

Bódog Tamás egyedül maradt a hotelban

„Az egyetlen vendég voltam a hotelben, ugyan a recepció működött és karbantartás is volt, de furcsa volt ez a helyzet. A sporttelep itt van a szálloda mellett, így onnan tudtam dolgozni reggeltől estig. Vettem egy kerékpárt, amit sokat használok, de a konditeremben szintén sok időt töltöttem”

– mondta el lapunknak Bódog Tamás, aki nem élt át Jack Nicholsonhoz hasonló kalandokat az üres szállodában.

Az NB I-ben korábban már a Diósgyőrt is irányító trénernek nagyon hiányzik a családja, akiket már három hónapja nem látott, és az NB I júniusi befejezésig még nem is fog. Az internet segítségével tartják a kapcsolatot.

„Korábban soha nem volt még olyan, hogy másfél hónapig távol legyek a családtól, most ez öt hónap lesz a bajnokság végéig. Azonban próbálom a pozitívan nézni, hogy már csak másfél hónap, amíg találkozunk. A két egyetemista gyermekemnek június közepén lesz a születésnapja, így most ezt sem tudjuk együtt megünnepelni”

– mondta el Bódog, aki a szállodai magányban magának készített egészséges ételeket, a rendelések mellett.

Bódog Tamás hónapok óta nem látta a családját

Bódog Tamással egyébként szárnyal a Kisvárda, hiszen februári kinevezése óta hat mérkőzésen tíz pontot szerzett az együttes, amivel jelenleg a 7. helyen áll a tabellán. Az NB I folytatásában az Újpestet fogadja zárt kapuk mögött a Kisvárda.

„Edzői szempontból annyi előnye van a zárt kapunak, hogy a játékosok jobban hallják, amit mondok, jobban lehet irányítani a csapatot”

– mondta el a szakember, aki kiemelte, hogy a Honvédot is 5-1-re győzték le nézők nélküli meccsen március 14-én.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja