Létrehozva: 2017.04.21.

Önkritika, Hosszú Katinkának a világelső idő sem elég

Hosszú Katinkának nem akadt ellenfele 200 m vegyesen az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.

A nőknél 200 méter vegyesen Hosszú Katinka bizonyult a legjobbnak, 2:09.36 perces ideje pedig első helyet ér számára a világranglistán. A háromszoros olimpia bajnok a Magyar Úszó Szövetség honlapjának a nyitó napon elért eredményeire is reagált, amikor öt számban egyetlen sikert sem aratott:

"Egy-egy számban most bizonyos elemek a fontosak, ha ezek a technikai részletek rendben vannak, akkor már elégedettek vagyunk, az eredmények, az idők most nem számítanak annyit."

Persze, én sem szeretek nyolcadik lenni, mint történt tegnap kétszáz pillangón.

"De szerencsére az elmúlt négy év adott annyi önbizalmat, hogy az ilyesmi ne akasszon meg, mert pontosan tudom, mi miért történik. Az, hogy ma kétszáz vegyesen világelső időt úsztam, jó dolog, de azért egy picit ennél a 2:09-es időnél is jobbat szerettem volna."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt