RETRO RÁDIÓ

Nagy halat fogott a Vidi, Dárdai az NB I-ben folytatja

Nagy halat fogott a Vidi, Dárdai az NB I-ben folytatja
vav
Szerző
vav
Létrehozva2021. 01. 05. 19:25

Dárdai Palkó osztrák és holland ajánlatok helyett választotta Fehérvárt és a magyar bajnokságot. Nem a nevével akar kitűnni.

Dárdai Pál legidősebb fia, a 21 éves Dárdai Palkó a MOL Fehérvár FC játékosa lett.

Kovács Zoltán sportigazgató büszke, hogy Palkó a Vidit választotta
Fotó: molfehervarfc.hu

A Berlinben született, német-magyar kettős állampolgár szélső a Bundesligában szereplő Herthától érkezett a Vidihez.

„Többek közt Ausztriából és Hollandiából is voltak ajánlataim, de a Vidiben szerettem volna folytatni a pályafutásomat. Édesapám sosem szólt bele a karrierembe, most sem tette, az én döntésem volt, hogy Székesfehérvárra igazoltam. (...) Tisztában vagyok azzal, hogy elsősorban édesapám miatt lesz komoly hírértéke ennek az átigazolásnak, de immár azért dolgozom minden nap keményen, hogy bekerüljek a csapatba, és ne a nevemmel, hanem a játékommal hívjam fel magamra a szurkolók figyelmét”

- mondta többek között Palkó a klub honlapján.

A ballábas Dárdai Palkó apja irányításával játszott a Hertha első csapatában német bajnoki és Európa-liga-meccseken, de szerepelt az U20-as német válogatottban is. Az utóbbi másfél évben azonban csak a berliniek negyedosztályban szereplő tartalékcsapatában kapott lehetőséget. Edzésen viszont így is fölhívta magára a világ figyelmét:

Amint a fenti felvételen látható, tavaly februárban csont nélkül tekert távolról a kosárba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.