Létrehozva: 2021.09.05.

„Az álom még nem ért véget” – Marco Rossi kiöntötte a szívét az albánok elleni rémálom után

Féltávnál visszaestünk a selejtezőcsoport negyedik helyére, de olasz kapitányunk szerint óriási hiba lenne temetni a válogatottat. Türelmet kér.

Labdarúgó-válogatottunknak nem sikerült magához térnie az Anglia elleni 0-4 sokkjából. Marco Rossi csapata a hajrában kapott góllal ugyan, de végig gyengébben játszva Albániában is alulmaradt a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának ötödik fordulójában.

Szoboszlai Dominik (jobbra) sem tudott kitűnni
Fotó: MTI

A magyar válogatott elleni párharcban korábban egyetlen gólt sem szerző (így értelemszerűen eddig nyeretlen) albánok győzelme után nemzeti együttesünk féltávnál visszacsúszott a csoport negyedik helyére.

A kijózanító kudarc után a szövetségi kapitány elmondta: nem sikerült labdabirtoklásra építenünk a játékunkat, sem nyomás alá helyezni az elöl-hátul erős és gyors albánokat.

„Az itteni vereség nyilván nem jelenti a világvégét a selejtezők tekintetében, hiszen a mérkőzések fele még hátravan, úgyhogy nagyon remélem, hogy a folytatásban minden szempontból szerencsésebbek leszünk. Nem akarom kifogásnak használni, de tényleg nagyon sok problémával érkeztünk ide”

– mondta az olasz szakvezető tán még a csütörtökinél is csalódottabban az M4 Sport közvetítésében.

„Ami történt, megtörtént, az Európa-bajnokság már a múlt, és ez a két eredmény ébresztőt jelenthet. De én korábban, az euforikus pillanatokban is mindig elmondtam, hogy a vb-részvétel nekünk nem reális cél, hanem egy álom. Most is az, egy álom, csak sajnos még távolabbi, mert azóta még inkább megnehezítettük a dolgunkat. De nem szabad most mindent lerombolni. Nem csinálhatjuk ki szavakkal vagy sértésekkel a játékosokat. Még akkor sem, ha nem leszünk másodikak a csoportban, hiszen lesz még lehetőségünk a Nemzetek Ligájában, ugyanúgy, ahogy az Eb előtt. Ismétlem: nem azért vagyok itt, hogy kifogásokat keressek, nem azért vagyok itt, hogy azt mondjam, jól játszottunk, nem azért vagyok itt, hogy elfogadhatónak mondjam az utóbbi két eredményünket. Hanem azért vagyok itt, hogy elmondjam, türelmesnek kell lennünk, mert ez az álom még nem ért véget”

– zárta értékelését Rossi.

 

Vb-selejtező, I csoport

Albánia-Magyarország 1-0 (0-0)

Gólszerző: Broja (87.)

Magyarország: Gulácsi (Dibusz, 46.) – Orbán, Lang, Szalai A. – Botka (Varga R., 88.), Szoboszlai, Kleinheisler (Nikolics, 93.), Nagy Á., Gazdag (Sallói, 66.), Fiola – Sallai (Hahn, 89.)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét