Létrehozva: 2021.08.01.

Ez nagy szám lesz, óriási magyar döntő jöhet az olimpián

Minden idők legnagyszerűbb női egyes kajakversenyét ígéri a tokiói 500 méteres vetélkedés, hiszen sokan esélyesek az aranyra. Kozák Danuta sorozatban harmadszor lehet a szám olimpiai bajnoka.

Habár nagyon erős a mezőny, az augusztus ötödikei, csütörtöki fináléig jó eséllyel a szám kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta és hazai kihívója, Csipes Tamara is eljut majd. Ez pedig azt jelenti, hogy szenzációs magyar csatát hozhat a női 500 méter egyes döntője.

Kozák Danuta ezúttal is aranyesélyes
Fotó: Nemzeti Sport

Jól jött nekünk az a műsormódosítás, az hogy egyes és páros hajóban nemzetenként 2-2 sportoló indulhat – kezdte Hüttner Csaba a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya a Borsnak. – Mivel Dana és Tami is szerzett már olimpiai aranyérmet, pontosan tudják, hogy mi szükséges a végső diadalhoz. Nagyszerű formában várják az előfutamokat, de nem szabad elbízniuk magukat, mert rettenetesen nagy a rivalizálás ebben a számban.

Lányaink dolgát két egykori kiváló magyar válogatott, Bakó Zoltán és Vereckei Ákos által felkészített külföldi menő is megnehezítheti.

Az egykori olimpiai bronzérmes Zoli évek óta a dánok kapitánya, és legjobbjuk, Emma Jörgensen idén nyert Eb-t Poznanban, míg az olimpiai bajnok Ákos a szerb Milica Novakovicsot készítette fel Tokióra, aki éppen a legutóbbi, szegedi Maty-éren rendezett világkupa-versenyen győzött 500-on.

Hüttner szerint az új-zélandiak menője, Lisa Carrington is versenyben lehet az aranyért.

Róla az utóbbi két évben nem sokat hallottam, de ha tisztességesen felkészült, kiemelkedő riválisnak ígérkezik – magyarázta a kapitány. – És nem szabad megfeledkezni a fehérorosz Marina Litvincsukról sem, hiszen két korábbi olimpián szerzett két bronzérmet, de 5 vb- és 7 eb-elsősége sem akármilyen teljesítmény a különféle egységekben.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája