Létrehozva: 2021.08.03.

„Köszönöm Édesanyukámnak” – meghatóan ünnepelt az új magyar kajakkirály

Kopasz Bálint mamája, Demeter Irén egyben az edzője is. Pár éve majdnem abbahagyta a kajakozást, édesanyjának köszönheti, hogy mégis a csúcsra ért.

Kopasz Bálint olimpiai bajnokként, Varga Ádám ezüstérmesként zárta a férfi kajak egyesen 1000 méteres döntőjét. A történelmi magyar siker után tanulságos és megható szavakkal értékelt a kajakosok királyszámának új magyar aranyérmese, egyben olimpiai rekordere.

Kopasz Bálint (balra) és Varga Ádám révén kettős magyar siker született
Fotó: MTI

„Nagyon erős rajttal indultam, igazából nem is figyeltem a többieket, csak a saját pályámat. Tök jó volt csak előrefelé nézni ebben az erős hátszélben, aminek örültem is. Nem néztem senki mást. Az év elején volt egy kis visszaesés a teljesítményemben, de most kellett kihozni a csúcsformát. Elképesztően nagy érzés, rendkívül felemelő, hogy olimpiai bajnoknak mondhatom magam. Ez a lehető legnagyobb boldogság. Ezzel megtérült az a tizenöt év, amit belefektettem mindebbe. Édesanyukámnak is nagyon szépen köszönöm, aki kilencéves korom óta az edzőm, neki is rengeteg munkája van ebben„

- mondta immár olimpiai bajnokként Kopasz Bálint.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Bálint Kopasz (@balintkopasz) által megosztott bejegyzés

”2018-ban negyedik lettem a portugáliai világbajnokságon, és nagyon elkeseredtem. Mondtam is Anyának, hogy kész, nem csinálom tovább, mert annyira maximalista vagyok, főként mert ennek áldozom be a mindennapjaimat. Akkor azt mondta, ne adjam föl, el fog jönni az én időm is, be fog érni az a rengeteg befektetett munka. És most ez be is ért, megértem arra, hogy olimpiai bajnoki címet szerezzek K-1 ezer méteren, a királyi számban, és egy hihetetlenül erős számban. Most még nem sokat tudtunk beszélni édesanyámmal. Megöleltük egymást, és láttam rajta az óriási boldogságot és megkönnyebbülést, amire már én is vágytam, hogy láthassam rajta. Én eddig csak előnyét láttam annak, hogy családon belül dolgozunk együtt. Köszönöm azt a csodálatos genetikát, amit kaptam a szüleimtől„

- fogalmazott Kopasz az eredményhirdetés után az M4 Sport adásában.

Az aranyérmes Kopasz (középen) mellett az ezüstérmes Varga és a bronzérmes Pimenta
Fotó: MTI

„Nem igazán nekem volt még erőm a végén, hanem a többieké fogyott el. Becsuktam a szememet, és úgy voltam vele, hogy amennyit csak lehet, hajtsak ki magamból. Csak az adott erőt, hogy mindig egy picit toljam előre a hajót. Előzetesen aláírtam volna otthon akár a harmadik helyet is. Ehelyett most két magyar állhat az első és második helyen a dobogón, ráadásul egy olyan számban, ahol legutóbb a döntőbe sem jutottunk”

- emelte ki a szenzációs páros magyar siker másik főszereplője, az újoncként ezüstérmes Varga Ádám.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét