RETRO RÁDIÓ

Hosszú Katinka mindenkit meglepett egy emlékével: „A hideg is kiráz”

Hosszú Katinka mindenkit meglepett egy emlékével: „A hideg is kiráz”
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 05. 07. 18:45

Számot vetett eddigi pályafutásával. Volt egy olyan jelentős versenye, ami az értékrendjében a riói olimpiát is megelőzi.

Szerdán volt a Magyar Sport Napja (1875-ben e napon rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten), s ennek apropóján a MOL Csapat honlapján sportcsillagaink idézték fel a számukra legfontosabb versenyüket. Többek között Hosszú Katinkát is megkérdezték erről.

Katinka így ünnepelt a 2017-es budapesti vb-n
Fotó: Ripost / Szabolcs László

 

A magyar úszó világsztár meglepetésre nem a riói olimpiát említette, ahol pedig három arany- és egy ezüstéremmel zárt.

„Elképesztő, mennyi versenyen indultam az elmúlt több mint huszonöt évben, szinte minden hétvégére jutna legalább egy jelentős verseny, ha jobban belegondolok. Kezdetekben a korosztályos bajai háziversenyeken, megyei és országos megmérettetéseken indultam, aztán az ifjúsági-, majd felnőtt Európa- és világbajnokságokon, olimpiákon, világkupa sorozatokon és ISL versenyeken folytattam a versenyzést világszerte”

- mutatott rá, hogy neki aztán tényleg van miből választania, ha a legjelentősebb eseményre kell ráböknie.

„Az összes fenti versenyt beleszámolva egyértelműen a 2017-es, budapesti világbajnokság volt a legmeghatározóbb élmény számomra. A Duna Aréna varázsa, a magyar emberek szeretete és szurkolása olyan erővel bírt, amit eddig még egyik versenyen sem tapasztaltam. Kevés sportolónak adatik meg, hogy ekkora tömeg előtt, ráadásul hazai pályán állhasson dobogóra. Nekem többször is sikerült, amire ha bármikor visszagondolok, a hideg is kiráz”

- emelte ki Hosszú Katinka a budapesti vizes vb-t, ahol két világbajnoki címet, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert a szurkolói előtt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.