RETRO RÁDIÓ

Hosszú Katinka belevág, itt kezdi meg az olimpiai évet

HOSSZÚ Katinka; Ohasi Jui
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 01. 08. 05:50

Egy hónappal a rövidpályás országos bajnokság után, jövő kedden már Sencsenben versenyez Hosszú Katinka. Az általa is beperelt nemzetközi úszószövetség meghívta a Bajnokok Sorozatára.

Nem pihent a két versenyszezon között a tokiói olimpiára készülő Hosszú Katinka. Decemberben a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon, majd a kaposvári rövidpályás ob-n gyűjtötte az aranyakat, majd szinte onnan utazott a jelenleg is tartó dél-afrikai edzőtáborába. Jövő keddtől pedig már Kínában áll rajtkőre.


Fotó: MTI

A vizes sportokat tömörítő FINA közzétette az első tíz meghívott úszó nevét, akik részt vesznek a Bajnokok Sorozatán. A beszámolók szerint Hosszú Katinka lesz a legnagyobb sztár, hiszen bárki másnál sokkal több sikert aratott már a hasonló versenyeken.

Az előző kiírás ázsiai, európai, amerikai helyszíneihez képest, idén mindkettőt Kínában rendezik. Jövő kedden és szerdán Sencsenben, majd szombaton és vasárnap Pekingben ugrik vízbe számonként négy-négy úszó.

Háromszoros olimpiai bajnoknőnk tavaly a mezőny második legeredményesebbje volt. A még nála is sikeresebb svéd Sarah Sjöström ezúttal nem erősítette meg a részvételét, ellentétben például az amerikai Michael Andrew-val. Ő Hosszúval és Tom Shieldsszel együtt perben áll a FINA-val, miután az eltiltással fenyegette a versenyzőket, ha rajthoz állnak a Nemzetközi Úszóliga (ISL) versenyein is.


Fotó: MTI

A Bajnokok Sorozatát éppen az ISL-viadalokra válaszul hirdette meg a FINA, óriási pénzdíjazással csábítva a sztárokat. Az idei folytatást is az ISL-szuperdöntő előtti napon sikerült bejelenteni.

A lendület mintha alábbhagyna: tavaly még három – köztük egy budapesti –, idén viszont már csak két viadalból áll a „sorozat”. Ráadásul a meghívott úszók fele nem felel meg a tavaly meghirdetett kritériumok egyikének sem: nem nyertek érmet a legutóbbi olimpián, világbajnokságon vagy világkupán, nem vb-döntősök, nem ranglistavezetők és nem is világcsúcstartók. Ellentétben Hosszú Katinkával, még ha számára ez már csak az olimpiai felkészülés egyik állomása is:

„Januártól egyetlen verseny sem lesz fontos. Mindegyikre úgy tekintek majd, mint az olimpiai felkészülés részére. Mindent a tokiói felkészülésnek rendelek alá” – nyilatkozta Katka a fontossági sorrendről.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.