Létrehozva: 2021.08.25.

BL helyett El: máris megvan az új jelszó a Fradinál

A Young Boys elleni kettős vereséget nehéz megemészteni, de a Fradi edzője és csapatkapitánya is előre tekint. Pénteken kiderül, kik jönnek szembe.

A Slavia Praha búcsúztatása után az újabb bravúr már nem sikerült a Fradi focistáinak. A BL-főtáblára jutásért rendezett párharcban a svájci Young Boys előbb Bernben, majd kedden a teltházas Groupama Arénában is 3-2-re verte a magyar bajnokot. A vezetőedző és a csapatkapitány érthetően csalódottan, mégis már a jó El-szereplésben bízva nyilatkozott.

Pedig Dibusz még tizenegyest is védett, de a végén nem jött össze a bravúr
Fotó: MTI

„Mindent megtettünk, az első félidő emlékezetes marad, egy nagyon jó csapat ellen tudtunk nagyon jól focizni. Erre kell építeni. Kevés hiányzott, de most sajnos meg kell elégednünk az Európa-ligával. Ott mindenképpen az lesz a cél, hogy bejussunk a tavaszi egyenes kieséses szakaszba. Két évvel ezelőtt jól szerepeltünk az El-ben, akkor pici hibádzott, de most még magasabbra tesszük a lécet, igyekszünk több pontot gyűjteni és továbbjutni”

- adta ki máris az új jelszót Dibusz Dénes kapus az M4 Sport adásában.

„Nehéz ilyenkor elfogadni ezt. A lehető legrosszabbul indult a meccs, de a csapat mentalitása és tartása kiváló volt, a szurkolók támogatása pedig hihetetlen. (...) Büszke vagyok a csapat teljesítményére, az első öt perc után nagyot harcoltunk. (...) A játékkal elégedett vagyok, de sajnos nem jutottunk be a Bajnokok Ligájába, ugyanakkor az is remek siker, hogy az Európa-ligában folytathatjuk”

- tekintett már előre Peter Stöger vezetőedző is.

A Fradi El-csoportellenfelei pénteken délben, az isztambuli sorsoláson derülnek ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét