Létrehozva: 2021.11.21.

Előre szólt a Fradi-legenda, ez dönti el a csúcsrangadót

A Ferencváros vasárnap az egyik legnagyobb riválisát, a Fehérvárt fogadja a labdarúgó NB I-ben.

A listavezető Ferencváros vasárnap a negyedik helyezett Fehérvárt látja vendégül. Az utóbbi három szezonban ez a két csapat uralta az NB I-et, hiszen a zöld-fehérek az utóbbi két szezonban, míg a piros-kékek 2018-ban hódították el a bajnoki címet.

Fotó: Nemzeti Sport/Balogh László

Kű Lajos tudja, mit beszél, hiszen a vasárnapi futballrangadó mindkét együttesében játszott. A 73 éves, az 1977/78-as BEK-idény londoni döntőjében a vesztes FC Bruges színeiben szerepelt középpályás a Groupama Arénában két, nyílt sisakkal rohamozó együttes remek összecsapását várja. Szerinte a pillanatnyi forma dönt a rangadón:

„Döntetlen lesz a rangadó – tippelt Kű Lajos lapunknak. – A Fradi olykor meglepő botlásokat követ el az élvonalban, amint azt sem értem, hogy a Celticet idehaza miért nem verte meg Európa Liga-meccsén, de azért alapvetően egységes gárda. A Fehérvár feljövőben van, és a csapat trénere, a korábbi Fradi-játékos, Szabics Imre kifundálhat valami meglepőt.”

A két csapat alapembereiről szólva Kű Lajos kijelentette, a marokkói válogatott Ryan Mmaee a magyar bajnokság egyik legnagyobb klasszisa. Viszont a Fradi csatárával előfordul, hogy úgy csetlik, botlik, mint egy kezdő. Hasonló véleményt formált a fehérváriak játékosáról, a grúz Budu Zivzivadzéről, akinek van érzéke ahhoz, hogyan kerüljön az ellenfél kapuja elé, de időnként nevetséges hibákat vét.

„Ha Loic Nego beindul a jobb oldalon, a Fradinak lesz oka az ijedelemre – emelte ki Kű, aki azért megnyugtatja a zöld-fehér híveket, ugyanis úgy véli, jövő tavasszal megint a Ferencváros lesz a bajnok. – Utána viszont a szisztematikusan építkező Fehérvár következik, és ez így folytatódik, tehát a két legjobb magyar klub évenként váltakozva érdemli ki az aranyérmet.”

Az NB I 13. fordulójának hétvégi programja

Szombat

12.30: Paks-Puskás Akadémia

17.00: Gyirmót-Kisvárda

19.30: Újpest-Debrecen

Vasárnap

17.30: Ferencváros-Fehérvár

19.45: Honvéd-MTK

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt